saját szoba

film

Devs (minisorozat, 2020)

2020. július 24. 23:32 - wim

Devs” = „developers”, vagyis „fejlesztők” - első pillantásra ezt jelenti a cím, ám ez senkit se riasszon el, Alex Garland sorozata nemcsak „kockáknak” való. Bárkinek bejöhet, aki szereti az olyan kifinomult sci-fiket, mint az Ex Machina, az Expedíció (róla korábban itt írtam) vagy akár az Érkezés. Egyre több neves rendező áll elő mostanában saját szériával, amelyek végeredményben ugyanúgy szerzői darabok, mint az illetők többi filmje, és nincs ez máshogy a Devs esetében sem: Garland, megmaradva szokott műfajánál, továbbra is kedvelt témáit boncolgatja (ember és technológia viszonya, a teremtő aktus megkísértése, a mesterséges intelligencia határai) - a tőle ismert lassú tempóban és különleges látványvilággal.

mv5botc1zwe2otmtm2yzoc00nwfklwi4nzgtn2rlymzjmgq1zge5xkeyxkfqcgdeqxvymjq5mdeymta_v1.jpg

A „Devs” egy technológiai óriáscég elit részlegének a neve. Hétpecsétes titok, ami ott folyik, az erdő közepén megbúvó épület, akár egy misztikus szentély: körben a fákon világító glóriák, bent minden csupa üveg és arany, a közelben egy kislány gigantikus szobra magasodik az erdő fölé, az Amaya cég névadójáé. A helyszín kicsit emlékeztet az Ex Machinára, a főszereplő Sonoya Mizuno szintén onnan lehet ismerős. Az általa játszott Lily a történet főhőse. Lily és barátja egyaránt az Amayánál dolgoznak; Szergejt felveszik a titkos részlegbe, aztán a srácnak mindjárt az első munkanapján nyoma vész. Lilyt a felettesei arról akarják meggyőzni, hogy a fiúja öngyilkos lett, de ő ezt egy percig sem hiszi, és amint szimatolni kezd, egyre több ellentmondásba botlik. A nyomozásban volt barátja segíti. Jamie, bár hamar rájön, hogy ez nem volt valami jó döntés, tűzön-vízen át kitart a lány mellett. Láthatóan darázsfészekbe nyúltak, a nyomukban levakarhatatlanul ott liheg Kenton (Zach Grenier), a vállalati verőember, a film leghideglelősebb - és egyik legjobb - karaktere. (Ha már az alakításoknál tartunk, a többire nem is érdemes szót vesztegetni.) Közben egyre többet tudunk meg az erdei létesítményben zajló kísérletről, amit, bár a játékidő tetemes részét adja, inkább nem részleteznék, nehogy lelőjem a poént. A széria egyik erőssége a látvány, azon belül is a Devs-belsők (és külsők) varázslatos, olykor bizarr képei. Talányos párbeszédeket hangzanak el, fura alakokkal találkozunk. Ősz öregember és gyerekképű tizenéves párosa bűvöli a szuperszámítógépet, Forest (Nick Offerman) pedig, a nagyfőnök nemcsak úgy néz ki, mint a szentképeken az Atyúristen, hanem úgy is viselkedik (erre a már említett külsőségek is rájátszanak). Apránként azonban körvonalazódik, hogy a hatalmas vállalkozás hátterében személyes, mélyen emberi motivációk dolgoznak.

5yf5yfogixhhhdu7f2nuk1bstyq.jpg

Létezik-e szabad akarat vagy eleve kijelölt pályákon mozgunk, amelyekről lehetetlen letérni? Legfőképp ezt a kérdést veti fel Forest projektje - illetve Garland sorozata. Kvantummechanikai szakkifejezések röpködnek, szédülünk a sokvilág-elmélet lehetséges alternatíváitól, nincs kizárva, hogy itt-ott akad néhány logikai bukfenc vagy tudományos következetlenség, de sajnos, az efféle témáknál mindig elvesztem a fonalat - szóval, ha akad is, engem nem zavart. Mindezzel együtt Lily személyes, belső kalandját is követjük, ahogy az események hatására átértékeli kapcsolatait; mivel pedig ő a főhős, ez a szál legalább olyan hangsúlyos, mint a Devs-csapat hókuszpókuszai. Végeredményben neki köszönhető, hogy az egyre döcögősebb, sematikusabb történet a lefulladás helyett - kedves csavarral - mégis felemelően zárul.

A széria egyesek szerint nézhetetlenül vontatott, mások az egekig dicsérték, számomra az igazság valahol középen lebeg. Tény, hogy a sztori sovány, így a Garlandtól megszokott lassúság itt néha valóban időhúzás, ennek ellenére jó darabig sodornak a fordulatok. A közepétől flashbackelni és fáradni kezd, ellaposodik, sőt érzelmessé válik, de a végére összeszedi magát. Tekintve, hogy 8 epizód az egész, nem küzdöttem az unalommal, bár bevallom, Lily privát felismerései jobban lekötöttek, mint a Forest által generált „nagy” kérdések. Garland már korábban is vegyes benyomást tett rám: bár mélységre törekszik, többnyire megmarad a szépen illusztrált, de felszínes kérdésfeltevéseknél. A Devs ettől függetlenül, egyenetlenségével együtt sem tucatsorozat; mindenképpen gondolatindító, sajátos hangulattal, páratlanul szép képekkel – csak szólok, ha valaki éppen nem tudja, mit nézzen. (7/10)

Szólj hozzá!

A méhkas szelleme / El espíritu de la colmena (1973)

2020. június 30. 23:53 - wim

Kevesen ismerik nálunk az idén nyolcvanéves Victor Ericét. Csöndes, mélázó darabjai nem éppen közönségfilmek. Négy nagyobb opuszát bő tízéves kihagyásokkal készítette, a mennyiséget viszont bőven kárpótolja a minőség. A méhkas szelleme például a filmtörténet egyik legszebb, legvarázslatosabb alkotása.

1_wtoltwclhdizgdacrgcv7a.png

Ponyvás teherautó gördül be egy világvégi spanyol faluba, a főtéren izgatott kölyökhad várja: Megjött a film! Sorra érkeznek a vetítőterembe a széket cipelő falusiak, van, aki komplett hamutálat is hoz, a sötétben kendős nénik, ámuló gyerekek, gyűrött arcú munkásemberek figyelik a vásznon megelevenedő csodát, a Frankensteint. A méhkas szelleme tüneményesen ábrázolja azt a közösségi moziélményt, aminek a nála ismertebb Cinema Paradiso (1988) is emléket állít a maga nosztalgikus módján. Az amatőr szereplők jelenléte, valamint a körülmény, hogy a főszereplő Ana Torrent tényleg ott és akkor látta először a Frankensteint (így minden reakciója őszinte), különleges kisugárzást ad a jelenetnek; nemhogy valószerű, de voltaképpen maga a valóság. Erice filmje mégsem a moziról szól. Visszavezet a gyerekkor titkokkal teli világába, amelyben a realitás még keveredik a fantáziával, lírai utazás ebbe a régen (vagy nem annyira régen) mögöttünk hagyott, öntudatlan tartományba. A képek gyönyörűek, a hangulat utánozhatatlan - ám aki szórakozást keres, nézzen inkább valami mást, itt ugyanis nem sok minden történik. A fontosabb dolgok a főhős, egy hat év körüli kislány lelkében zajlanak.

A Franco-diktatúra idején járunk, „1940 körül, valahol a kasztíliai fennsíkon.”  Eldugott település, körülötte a széljárta, végtelen mező. Hatalmas, régi házban lakik a főszereplő család; az apa méhészkedik és feljegyzéseket készít, az anya leveleket ír egykori kedvesének, a két lány tanítás után a határban kószál. Anával és nővérével, Isabellel (Isabel Tellería) a fent leírt moziban találkozunk először. Az előadás alaposan felzaklatja őket, főleg a kicsit. Gondolatai egyre a Szörny körül járnak. „Miért ölte meg a lányt? És miért ölték meg őt is később?”. Nővére felvilágosítja, hogy amit a filmen látunk, az nem valóság, és hogy a Szörny szellem képében ma is él a falu közelében. Így mikor Ana a lakatlan házban egy ott bujkáló ellenállóval (szökött katonával?) találkozik, semmi kétsége afelől, hogy az csakis a magányos Szellem lehet. Amikor pedig később a férfi erőszakos halálával szembesül, zavarodottságában világgá szalad.

the-spirit-of-the-beehive-3.jpg

A valódi sztori igazából Ana belső története. A Frankenstein mindkét lányt felkavarja (a jóságosnak tűnő Lény megöl egy korukbeli gyereket, majd az emberek őt is elpusztítják), a történet rést üt biztosnak, érinthetetlennek hitt világukon. Isabelen is észrevehető a hatása, a kisebbet viszont teljesen kizökkenti. A nővér már különbséget tud tenni fikció és valóság között, de húga számára a kettő összemosódik. Szemében a menekült férfi azonos a Szellemmel, váratlan eltűnése végképp feldolgozhatatlan. Csak néz szótlanul (nincs kifejezőbb Ana Torrent barna szemeinél), és nem érti, ami körülötte zajlik. Nézőként az ő szemszögét követjük, és annyira eggyé válunk vele, hogy szinte bármelyik percben várjuk a szellem felbukkanását. A házban minden „nagy” és csöndes, hangos szót alig hallunk, legfeljebb suttogást, a szereplők pillantásokból is értik egymást. 

Csöndben peregnek Erice albumlapjai, a festőien szép, barnás tónusú képek a családtagok életét mutatják laza egymásutánban, áttűnésekkel, hangátúszásokkal téve álomszerűvé az elbeszélést: a lányok leckét skandálnak az iskolában, csavarognak, otthon játszanak, miközben a szülők teszik a dolgukat - nagyjából mindig ugyanazt, mint változatlan háttérfigurák. Nem beszélnek egymással, sem a gyerekekkel (még közös képre sem kerülnek), csupán monológokat hallunk: az anya levelét az ismeretlen férfinak, az apa kiábrándult gondolatait a méhek világáról.

the-spirit-of-the-beehive-images-060ff606-9309-43c0-ba75-0ef5402b6b0.jpg

Jó pár szimbólum, párhuzam szövi át a művet, közülük a méhkas, a központi jelkép alapvetően politikai vonatkozású, a Franco-rendszerre utal. (Hogy egy mai nézőnek ez már már semmit sem mond, nem befolyásolja a film élvezhetőségét.) A családban jelen van egyfajta elnyomó, fojtogató légkör, hisz az apai szigor, tekintély a gondoskodás ellenére is ott a levegőben, az ablakok méhsejt-mintázata börtönszerűvé teszi a ház mézárnyalatú belső tereit. A kaptár merev rendjéből, a felnőttek érthetetlen és egyre ellenszenvesebb világából Anának a fantázia jelent kiutat: a szellem társasága. A végére talán megindul valami családon belüli „olvadás”, egymáshoz közeledés, a cselekmény szintjén kikerekedik tehát a történet, hősünk útja azonban már kifelé vezet, a képzelet tágas birodalmába.

Emlékébresztő, nem mindennapi kaland álom és valóság határán, a lehető legbájosabb gyerekszereplővel. Persze, csak úszóknak. ;) (10/10)

Szólj hozzá!

Kisasszonyok / Little Women (2019)

2020. június 07. 23:36 - wim

1868-as megjelenése óta bakfisok nemzedékei olvasták ronggyá Louisa May Alcott lányregényét; régóta szeretik a filmesek is, válogatott sztárokkal viszik vászonra/képernyőre. Utóbbi alól Greta Gerwig legfrissebb adaptációja sem kivétel, nagyszerű színésznők játszanak benne szeretnivaló karaktereket, úgyhogy már őmiattuk is érdemes megnézni. Már ha valakit nem zavar, hogy bő két órán keresztül szinte kizárólag nőnemű szereplőket lát – sőt, hall.

mv5bywuxodzmmzutndaymy00zjbmltgyywqtntzin2u5yjbmzwm2xkeyxkfqcgdeqxvynzi1nzmxnzm_v1_sy1000_sx1500_al.jpg

Nálam kimaradtak a lányos olvasmányok (néhány pöttyös könyvet leszámítva), így a film megtekintése nem ébresztett bennem nosztalgiát, és valószínűleg ugyanezen okból különösebb érzelmeket sem. Bájos, tetszetős képeskönyv egy 19. századi lányos család mindennapjairól. Szerelmek, bánatok, civódások, női sorsok és lehetőségek a korabeli Amerikában (nagyjából, mint Európában). Kézenfekvő a kérdés: van-e létjogosultsága egy újabb (minimum ötödik) feldolgozásnak, ami első ránézésre ugyanolyan konvencionális, mint az elődei? A válasz: simán.

Tovább
Szólj hozzá!

Pusztaság / Pustina (2016) - minisorozat

2020. május 20. 20:34 - wim

Minőségi sorozatért nem árt néha a szomszédba menni. A cseh HBO Ivan Zacharias által rendezett miniszériái például megérdemlik a figyelmet. Háttérben a szocialista blokk lehangoló kulisszái, ám a kivitelezés „nyugati” színvonalú: sűrű atmoszférájú, fordulatos sztorik, nulla üresjárat. Az Eszméletről (2019) itt-ott még cikkeztek a bemutató környékén, a néhány évvel korábbi Pusztaságról viszont valamiért nem beszél a kutya sem. Előbbi csavaros kémtörténet, mellesleg a cseh rendszerváltást megelőző időszak példás ábrázolása, utóbbi „csak” szimpla krimi, de a legnyomasztóbb skandináv rémálmokkal vetekszik. Miközben két lábbal áll a közép-kelet-európai valóság sáros talaján. Simán játszódhatna egy borsodi vagy baranyai aprófaluban.

maxresdefault-1_1280x720.jpeg

Csehországban valóban létezik Pustina nevű település, csak nem a határ mellett, helyszínünk tehát fiktív - a névválasztás viszont beszédes. Egyszerre utal az itt élők sivár, kilátástalan helyzetére és magára a vidékre: a True Detective intróját idéző főcím kopár ipari tájat, füstöt okádó kéményeket, kurvákat és kamionokat mutat. Az idevalósiak többsége munkanélküli, számukra az utolsó szalmaszálat jelentheti a helyi bányavállalat ajánlata, akik jó pénzért felvásárolnák a házakat, a férfiaknak pedig munkát ígérnek. Páran azonban minden győzködés ellenére is ragaszkodnak a régi életükhöz. A kérdés végletekig megosztja az embereket, mondhatni, paprikás a hangulat. Épp a sorsdöntő népszavazás előtt csöppenünk az eseményekbe.

Tovább
Szólj hozzá!

Az állomásfőnök / The Station Agent (2003)

2020. április 28. 16:08 - wim

Jól jönnek mostanság a hangulatjavító mozik, Thomas McCarthy első filmjét például bátran elővehetjük erre a célra. Nemcsak a sztori miatt, már a külső felvételek szemlélése felér egy sétával. Sűrűn bóklászom hasonló helyeken mostanában, talán ezért is jutott eszembe ez a kedves, kissé mélabús mese három teljesen különböző, magányos alak barátságáról. Laza, mégsem felszínes, a szomorkás hangnem pedig nem zárja ki a poénokat, sőt! Imádtam a humorát.

mv5bm2y3ztniztytzjeyys00y2y0lwfkzdmtmtdiyjnjzgy4odcxxkeyxkfqcgdeqxvymti3mdk3mzq_v1.jpg

Az állomásfőnök azoknak sem okoz csalódást, akik a cím alapján vasútközeli történetet remélnek. Bár alapvetően másról szól, le sem tagadhatná vonzalmát a téma iránt, egy „unalmas” vonatrajongó szemével tekint a világra: láthatunk gyönyörű vashidat, sínmenti tájakat, kiszuperált vagonokat, ráérzünk, milyen jólesik a séta a sínek között - itt még a csellengő, duci kislány is sínszögeket gyűjt. Megeshet, hogy valaki a sok vasútmenti lézengés (vagy egyáltalán: a sok lézengés) miatt unni fogja a filmet, másnak viszont pont ezért válik élménnyé.

Tovább
Szólj hozzá!

Messiás / Messiah, 1. évad (2020)

2020. április 06. 17:38 - wim

Most már biztos, hogy a Netflixre januárban érkezett Messiás folytatása is a járvány áldozatául esett, számos társáéhoz hasonlóan – a hírt inkább tekintem megnyugtatónak, mint csapásnak, bár bevallom töredelmesen, hogy ha elkészül, biztosan megnéztem volna, milyen irányba kanyarítják ezt az agyeldobós sztorit. Az első évadot még februárban láttam, és így utólag visszatekintve döbbenetesen jó lett az időzítés, hiszen a világ azóta valóban fejre állt, épp úgy, ahogy azt Michael Petroni és Roma Downey produkciója előrevetíti.

mv5by2vmn2zlnwutmdy1oc00zwe3ltk1owutzgezngrimtblmdi1xkeyxkfqcgdeqxvyndg4mjkzndk_v1.jpg

Napjaink dömpingjét tekintve ez a sorozat ugyan nem tartozik az élvonalba, de provokatív alapötletével egyből magára vonja a figyelmet. Mert mi lenne, ha egy nap megjelenne közöttünk Jézus – illetve egy rá nagyon emlékeztető, karizmatikus figura? A felvetés nem újkeletű, már Dosztojevszkij is eljátszott a gondolattal A Karamazov testvérekben, csakhogy az ő verziójával szemben a széria főhőséről nem tudni, igazi-e vagy szélhámos. A szándékai teljességgel kiszámíthatatlanok, a sztori alakulása úgyszintén, egyszóval ha nekikezdünk, esélyes, hogy hibái dacára is ledaráljuk lendületből mind a tíz epizódot. Annál is inkább, mert a Messiás, a cím sugallata ellenére, nem valami patetikus biblia-adaptáció, hanem egy vallás-és társadalomkritikával ötvözött, tanulságos gondolatkísérlet.

Tovább
2 komment

Nagyi projekt / Granny Project, 2017

2020. február 16. 23:31 - wim

Rengetegen nézték meg február első hetében a MADOKE által ingyenesen hozzáférhetővé tett díjnyertes magyar dokumentumfilmeket. Ami engem illet, a Nagyi projektnek örültem a legjobban, kár, hogy már nem elérhető… Remélem, előbb-utóbb közkinccsé teszik, mert ezt a filmet még sok fiatalnak látnia kellene. Főleg nekik.

862.jpg

Nem győzöm eléggé sajnálni, hogy annak idején nagyszülők nélkül nőttem fel (messze laktak, korán meghaltak), ki tudja, micsoda történeteket hallhattam volna tőlük. Így csak a szomszéd bácsi háborús sztorijainak lehettem néha fültanúja; igaz, az sem volt mindennapi élmény, tudott mesélni az öreg. Révész Bálint és barátai (a brit Meredith Colchester és a német Ruben Woodin Dechamps) viszont azon mázlisták közé tartoznak, akik még kedvükre beszélgethettek a nagyanyáikkal. Mindannyiunk szerencséjére ők maguk is felismerték, hogy mekkora mázlisták, és elhatározták, hogy filmet készítenek az öregeikről, akikkel mindhárman rendkívül meghitt, bizalmas viszonyt ápolnak. Még brightoni egyetemistaként álltak neki a projektnek, miután felfedezték egymásban a közös pontot, a fantasztikus nagymamákat és velük való különleges kapcsolatukat. Hét éven keresztül faggatták őket az emlékeikről, kötetlenül diskuráltak, játszottak velük a kamera előtt; de nemcsak időben utaztak, a valóságban is felkeresték a múlt néhány fontosabb helyszínét. Az így együtt töltött hosszú idő olyan vallomásokat hozott elő riportalanyaikból, amiket korábban még soha senkivel sem osztottak meg.

Tovább
Szólj hozzá!

A ki***tt világ vége / The End of the F***ing World (2017-2019)

2020. január 26. 22:52 - wim

Előzetes benyomásaim alapján kegyetlenül betegnek nézett ki ez a netflixes  sorozat, ugyanis a felirat ellenőrzése közben mindig a legdurvább jelenetekbe sikerült kattintanom. Nyakig véres kamaszok itt, macskagyilkosság ott, megint egy vértócsa – kontextusból kiragadva persze, mint a becsapós trailerekben, de ezek után talán érthető, hogy nem holmi kedves tinirománcra számítottam. Pedig ez az elrajzolt, fekete humorú, helyenként tényleg brutális sztori mégiscsak két fiatal tétova egymásra - és önmagára - találásának története. Nyerseségében is bűbájos road-movie, egyenesen a felnőttlétbe.

2019_12_09_83344_1575863164_large_1.jpg

Tovább
5 komment

Házassági történet / Marriage Story (2019)

2020. január 01. 18:31 - wim

Ott van majdnem minden év végi toplistán, biztos befutó az Oscaron, általános rajongás övezi – ha nincs rá különösebb okom, nem sietek megnézni az ilyen filmeket, előbb-utóbb úgyis megtalálnak. Lám, a Házassági történetbe máris beleszaladtam.

A téma nem túl érdekfeszítő, a játékidő is hosszú, de moziban máshogy megy az idő, intenzívebb az élmény - gondoltam (még akkor is, ha szó szerint bokáig ér a popcorn), és valóban, egész gyorsan eltelt az a 136 perc. Nemcsak a mozi miatt: a film is visz magával.

2019_12_09_83344_1575863164_large.jpg

Noah Baumbachnak nem ez az első válóperes sztorija: A tintahal és a bálnát (2005) még szülei, ezt a mostanit viszont már a saját válságba jutott házassága inspirálta. Az már csak hab a tortán, hogy a forgatás idején éppen válófélben volt a női főszereplő, Scarlett Johansson is. Ezek az alapjában véve lehangoló körülmények jelzik, hogy a film alkotói kellő háttértapasztalattal rendelkeztek, ami meg is látszik a végeredmény életszerűségén. Az efféle történetekből szívszakasztó drámákat lehet kihozni, itt azonban - szokatlan módon - egyszerre kapunk drámát és bohózatot. Szélsőséges érzelmi, hangnemi (sőt műfaji) pólusok között leng a hinta, Baumbach darabja alapvetően ebben különbözik a Kramer kontra Kramer típusú melodrámáktól.

Tovább
6 komment

Eufória /Euphoria (2019) - az első évad

2019. november 17. 14:29 - wim

Az HBO nyáron játszott, izraeli mintát követő sorozatát többen a Csernobil utódaként emlegették, ami jól hangzik, de alighanem enélkül is felfigyelt rá a közönség, lévén kellőképp markáns és megosztó. Tizenhét éves középiskolásokról szól, pont, mint régebben a Skins vagy nem olyan régen a 13 Reasons Why, csakhogy sokkal nyíltabban, kíméletlenebbül, és egészen más stílusban. Néha idegesítő ugyan - akárcsak a kamaszok -, a színvonala sem a legegyenletesebb, de hihetetlen sodrása van.

cq5dam_web_1200_675.jpg

Egyre több film foglalkozik napjaink neten felnőtt tinédzsereivel, az úgynevezett Z-generációval. Ezek a srácok óvodáskoruktól fogva otthonosan mozognak a virtuális térben, korlátlan lehetőségek között (azzá válhatsz, amivé csak akarsz), de a való életben sokszor frusztráltak, magányosak, rosszul érzik magukat. Bármit megtennének a figyelemért, szeretetért – és tesznek is, tapasztalatlanságukból adódóan sokszor irtó nagy butaságokat. Szorongásukat a maguk módján (szesszel, szexszel, drogokkal) próbálják oldani, bármelyik alkalmas lehet a címben jelölt boldog önfeledtség előidézésére. Sam Levinson az Euphoriában azt akarja megmutatni, hogyan látják a mai tizenévesek a világot és benne saját generációjukat. Nos…eléggé elveszetten. Kamasznak lenni alapból nehéz, manapság viszont - Levinson víziója szerint - kifejezetten szívás. Ráadásul sosem volt még ilyen veszélyes, mint ebben a kontrollvesztett, fogódzók nélküli korban.

Tovább
Szólj hozzá!