saját szoba

film

Nagyi projekt / Granny Project, 2017

2020. február 16. 23:31 - wim

Rengetegen nézték meg február első hetében a MADOKE által ingyenesen hozzáférhetővé tett díjnyertes magyar dokumentumfilmeket. Ami engem illet, a Nagyi projektnek örültem a legjobban, kár, hogy már nem elérhető… Remélem, előbb-utóbb közkinccsé teszik, mert ezt a filmet még sok fiatalnak látnia kellene. Főleg nekik.

862.jpg

Nem győzöm eléggé sajnálni, hogy annak idején nagyszülők nélkül nőttem fel (messze laktak, korán meghaltak), ki tudja, micsoda történeteket hallhattam volna tőlük. Így csak a szomszéd bácsi háborús sztorijainak lehettem néha fültanúja; igaz, az sem volt mindennapi élmény, szédületesen mesélt az öreg. Révész Bálint és barátai (a brit Meredith Colchester és a német Ruben Woodin Dechamps) viszont azon mázlisták közé tartoznak, akik még kedvükre beszélgethettek a nagyanyáikkal. Mindannyiunk szerencséjére ők maguk is felismerték, hogy mekkora mázlisták, és elhatározták, hogy filmet készítenek az öregeikről, akikkel mindhárman rendkívül meghitt, bizalmas viszonyt ápolnak. Még brightoni egyetemistaként álltak neki a projektnek, miután felfedezték egymásban a közös pontot, a fantasztikus nagymamákat és velük való különleges kapcsolatukat. Hét éven keresztül faggatták őket az emlékeikről, kötetlenül diskuráltak, játszottak velük a kamera előtt; de nemcsak időben utaztak, a valóságban is felkeresték a múlt néhány fontosabb helyszínét. Az így együtt töltött hosszú idő olyan vallomásokat hozott elő riportalanyaikból, amiket korábban még soha senkivel sem osztottak meg.

0017131-1200x564.jpg

Az emlékezés tárgya többnyire a második világháború, az elbeszélő idős hölgyek korántsem átlagosak: Colchester mamája kódfejtő titkosügynök volt, Révész Bálinté holokauszt-túlélő, Woodin Dechamps-é pedig náci szimpatizáns családban nőtt fel. Merőben ellentétes szemszögeket képviselnek tehát, felettébb izgalmas, ahogy e nézőpontok ütköznek, illetve egymáshoz közelednek. A közeledés szó szerint is lezajlik, az unokák személyes találkozót szerveznek, ahol békésen elüldögélhet egymás mellett ez a három, teljesen különböző életutat megjárt asszony. Révész Lívia a láger után meggyőződéses kommunista lett; érdekes, hogy épp közte és a német Gudrun Dechamps között alakul ki egyfajta barátság; Rosanne, az angol nagyi más világban él, az ő szemében alig van különbség nácik és kommunisták között. Az iskoláslányként még Hitlerért lelkesedő Gudrun később kellemetlenül érezte magát családja politikai nézetei miatt, és ezt a zavartságot még Rubenen is érezzük. 

revesz-balint-granny-project-2.jpg

A történetből teljesen kimarad a szülők generációja, a jelen lévő unokák pedig időben már annyira eltávolodtak a felidézett eseményektől, hogy nem éreznek irántuk mást, csak kíváncsiságot. Ez az elfogulatlan hozzáállás megkönnyíti a mesélők dolgát, kényesebb témák előtt is megnyílnak. Közben többször tanúi lehetünk annak is, ahogy a srácok megvitatják menet közben felmerülő személyes érzéseiket; őszintén, köntörfalazás nélkül. Például, hogy milyen gáz lehet a háború, amikor sorra halnak körülötted; vagy hogy milyen idegesítően lassúak az öregek. Elkészült munkájuk így legalább annyira szól róluk, a kérdezőkről, mint riportalanyaikról - a mai huszonévesek nyelvén, szemszögéből és naivitásával. Ezzel függ össze, hogy olykor játékkal, bohóckodással próbálják oldani a téma komolyságát. A nagyanyák mindig partnerek a játékban, de Révészék azért néha túltolják a biciklit. Mert tündéri, ahogy Roseanne az egykori munkahelyén telefonbeszélgetést imitál néhai főnökével, a Hitler-bajusszal grimaszoló Lívia nagyitól viszont elszorult a szívem. Továbbá azt sem hiszem, hogy a mai fiatalokat közelebb hozná a holokauszt-történetek megértéséhez, ha FPS-t játszanak a volt gettó helyén. Persze, az ellenérzéseim talán csak abból fakadnak, hogy magam is ama bizonyos elfogult, érzelmektől béklyózott szülői generációhoz tartozom. Meglehet. Az idétlenkedés egyszer mindenesetre Líviánál is kiveri a biztosítékot.

A film vége felé szóba kerülnek a halálhoz fűződő érzések, félelmek is. A forgatás befejeztével Colchester nagymamája, Roseanne már nem él. Hét év hosszú idő, a fiatalok mintha komolyodnának, mondhatni, felnőnek a projekt alatt - habár a jelenetek tényleges időrendjét nehéz lenne megállapítani. A sorrend csapongó, és általában kissé kaotikus ez a Projekt, de így is élmény, jó lenne, ha minél többen láthatnák ezeket a nagyikat. Igaz, első körben  inkább mindenki keresse fel a magáét. Aki még teheti.

Szólj hozzá!

A ki***tt világ vége / The End of the F***ing World (2017-2019)

2020. január 26. 22:52 - wim

Előzetes benyomásaim alapján kegyetlenül betegnek nézett ki ez a netflixes  sorozat, ugyanis a felirat ellenőrzése közben mindig a legdurvább jelenetekbe sikerült kattintanom. Nyakig véres kamaszok itt, macskagyilkosság ott, megint egy vértócsa – kontextusból kiragadva persze, mint a becsapós trailerekben, de ezek után talán érthető, hogy nem holmi kedves tinirománcra számítottam. Pedig ez az elrajzolt, fekete humorú, helyenként tényleg brutális sztori mégiscsak két fiatal tétova egymásra - és önmagára - találásának története. Nyerseségében is bűbájos road-movie, egyenesen a felnőttlétbe.

2019_12_09_83344_1575863164_large_1.jpg

Tovább
5 komment

Házassági történet / Marriage Story (2019)

2020. január 01. 18:31 - wim

Ott van majdnem minden év végi toplistán, biztos befutó az Oscaron, általános rajongás övezi – ha nincs rá különösebb okom, nem sietek megnézni az ilyen filmeket, előbb-utóbb úgyis megtalálnak. Lám, a Házassági történetbe máris beleszaladtam.

A téma nem túl érdekfeszítő, a játékidő is hosszú, de moziban máshogy megy az idő, intenzívebb az élmény - gondoltam (még akkor is, ha szó szerint bokáig ér a popcorn), és valóban, egész gyorsan eltelt az a 136 perc. Nemcsak a mozi miatt: a film is visz magával.

2019_12_09_83344_1575863164_large.jpg

Noah Baumbachnak nem ez az első válóperes sztorija: A tintahal és a bálnát (2005) még szülei, ezt a mostanit viszont már a saját válságba jutott házassága inspirálta. Az már csak hab a tortán, hogy a forgatás idején éppen válófélben volt a női főszereplő, Scarlett Johansson is. Ezek az alapjában véve lehangoló körülmények jelzik, hogy a film alkotói kellő háttértapasztalattal rendelkeztek, ami meg is látszik a végeredmény életszerűségén. Az efféle történetekből szívszakasztó drámákat lehet kihozni, itt azonban - szokatlan módon - egyszerre kapunk drámát és bohózatot. Szélsőséges érzelmi, hangnemi (sőt műfaji) pólusok között leng a hinta, Baumbach darabja alapvetően ebben különbözik a Kramer kontra Kramer típusú melodrámáktól.

Tovább
6 komment

Eufória /Euphoria (2019) - az első évad

2019. november 17. 14:29 - wim

Az HBO nyáron játszott, izraeli mintát követő sorozatát többen a Csernobil utódaként emlegették, ami jól hangzik, de alighanem enélkül is felfigyelt rá a közönség, lévén kellőképp markáns és megosztó. Tizenhét éves középiskolásokról szól, pont, mint régebben a Skins vagy nem olyan régen a 13 Reasons Why, csakhogy sokkal nyíltabban, kíméletlenebbül, és egészen más stílusban. Néha idegesítő ugyan - akárcsak a kamaszok -, a színvonala sem a legegyenletesebb, de hihetetlen sodrása van.

cq5dam_web_1200_675.jpg

Egyre több film foglalkozik napjaink neten felnőtt tinédzsereivel, az úgynevezett Z-generációval. Ezek a srácok óvodáskoruktól fogva otthonosan mozognak a virtuális térben, korlátlan lehetőségek között (azzá válhatsz, amivé csak akarsz), de a való életben sokszor frusztráltak, magányosak, rosszul érzik magukat. Bármit megtennének a figyelemért, szeretetért – és tesznek is, tapasztalatlanságukból adódóan sokszor irtó nagy butaságokat. Szorongásukat a maguk módján (szesszel, szexszel, drogokkal) próbálják oldani, bármelyik alkalmas lehet a címben jelölt boldog önfeledtség előidézésére. Sam Levinson az Euphoriában azt akarja megmutatni, hogyan látják a mai tizenévesek a világot és benne saját generációjukat. Nos…eléggé elveszetten. Kamasznak lenni alapból nehéz, manapság viszont - Levinson víziója szerint - kifejezetten szívás. Ráadásul sosem volt még ilyen veszélyes, mint ebben a kontrollvesztett, fogódzók nélküli korban.

Tovább
Szólj hozzá!

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány / Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile (2019)

2019. június 09. 23:20 - wim

30 évvel ezelőtt végezték ki Ted Bundyt, Amerika egyik lehírhedtebb sorozatgyilkosát. A Netflix már év elején ráugrott a lehetőségre, gyártott egy dokusorozatot (Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes), most pedig itt a játékfilmes verzió a szériát jegyző, amúgy sorozatgyilkosokra specializálódott Joe Berlingertől. Újabb és újabb örökmécsesek gyulladnak egy gazemberért, aki lássuk be, bőven rászolgált a felejtésre.

Az efféle figuráknak persze mindig megvolt a maga beteg kultusza (lásd Született gyilkosok), Bundy ráadásul kapós filmtéma: sima modorú, jóarcú gonosztevő kalandos háttérsztorival. Nem csoda, hogy az ő tárgyalásából kreáltak először médiaeseményt, ahol naná, hogy mindenkit lehengerelt ékesszólásával és manipulációs képességével. Végül harminc gyilkosságot ismert be, de azóta sem tudjuk pontosan, hány lány halála szárad a lelkén, úgyhogy logikus lenne a kérdés, minek kellett megint filmet forgatni róla, de a választ úgyis tudjuk: mert megnézik.

zac-efron-extremely-wicked-shockingly-evil-and-vile.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Lélegezz normálisan / Andið eðlilega (2018)

2019. május 26. 22:17 - wim

Lehet-e "normálisan" lélegezni, ha az embert anyagi gondok szorongatják, netán nyakán a végrehajtó? Ha az élete a saját hazájában állandó veszélyben forog - menekülne, de megreked egy idegen országban, és minden nap azt várja, hogy mikor küldik vissza oda, ahonnan jött, miközben szerettei biztos helyre értek egy távoli államban? Ísold Uggadóttir csöndes, szomorkás izlandi története a menekültválság és a szegénység témájával foglalkozik, igen visszafogottan. Két nőről, egy kissrácról és egy macskáról szól - de főleg két nőről: Adja (Babetida Sadjo) Bissau-Guineából érkezett és Kanadába szeretne eljutni hamis okmányokkal, csakhogy fennakad az ellenőrzésen. A másik nő Lara (Kristín Þóra Haraldsdóttir), a tisztviselő, aki miatt Adja lebukik. Az első futó találkozás után kettejük útja még többször is keresztezi egymást; meglepő, mennyi a sorsukban a hasonlóság, néha nehéz eldönteni, kinek a helyzete kilátástalanabb. Talán nem teszem tönkre az élményt, ha elárulom, hogy a végső szó mégiscsak a reményé.

respirare-normalmente-08.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ők már nem öregszenek / They Shall Not Grow Old (2018)

2019. március 23. 00:54 - wim

Peter Jackson dokumentumfilmet rendezett az első világháborúról. Nem akármilyet, eddig még biztosan nem készült hasonló. A témával kevesebb játékfilm foglalkozik, mint a második világégéssel, időben is messzebb van tőlünk, ami ránk maradt: szemcsés, ugráló felvételek. A They Shall Not Grow Old anyagát viszont mintha tegnap forgatták volna. Míg nézzük, könnyen elfelejtjük, hogy jó száz évvel ezelőtt vették fel - a minősége felől a napi híradóba is bekerülhetne.

tbfkinewxxwaorzluaygjomhpws-1.jpg

A cím Laurence Binyon 1914-es verséből való (Az elesettekért); abból a versből, amely minden évben elhangzik Ausztrália és Új-Zéland nemzeti gyásznapján, a gallipoli csata évfordulóján. Gallipolinál harcolt (még anyaországi britként) Jackson nagyapja is. A Gyűrűk ura rendezője a papáról szóló történeteken cseperedett fel, azóta is kitartóan érdeklődik a korszak iránt, és odahaza, Új-Zélandon lelkesen gondozza a Nagy Háború emlékét. Örömmel tett hát eleget a londoni Imperial War Museum felkérésének, hogy a háború lezárásának centenáriumára készítsen egy dokumentumfilmet. Munkájához felhasználhatta a múzeum teljes archívumát (plusz a BBC 600 órányi hanganyagát), a végeredményt tekintve pedig elmondhatjuk, hogy jól sáfárkodott a rábízott értékekkel. Az eredetileg félórásra tervezett produkciót végül a saját költségéből másfél órásra növelte, az alkotást nagyapja emlékének és a Flandriában elesett névtelen hősöknek ajánlotta.

Tovább
Szólj hozzá!

Keresés / Searching (2018)

2019. február 23. 14:35 - wim

A virtuális tér lassan a második otthonunk – és még jó, ha nem az első. Ma már a nagyik is rutinosan lájkolják az unokák posztjait, utóbbiak meg jóformán ki sem mozdulnak a pixelvilágból. Nekik, az ún. Z-generációnak különösen ajánlom Aneesh Chaganty filmjét, melynek elbeszélésmódja amúgy összhangban van e korosztály kijelzőkre korlátozott világérzékelésével. A Keresés cselekménye ugyanis - kutatás egy eltűnt lány után- elejétől a végéig különböző monitorokon, érintőképernyőkön zajlik; YouTube-videókon, chatablakokban, a közösségi média oldalain, egy pillanatra sem lépve ki a való világba. Legalábbis a forgatókönyv szerint, mert technikailag azért néha kicsúszik a maga szabta keretek közül.

searching-movie-blu-ray-dvd-details-release-date.jpg

A történet főszereplője, David Kim (John Cho), felesége halála óta egyedül neveli tizenhat éves lányát. Margot egy nap nem megy haza. Megesik ez olykor a kamaszokkal, ám amikor az apa nekilát, hogy körbekérdezze az ismerősöket, hideg zuhanyként érik a meglepetések: rádöbben, mennyire nem ismeri a gyermekét. A rendőrséggel párhuzamosan maga is nyomozásba fog. Miután sikerül megnyitnia Margot laptopját, belezuhan egy számára ismeretlen világba, ahol kezdetben tétován, később aztán egyre céltudatosabban halad előre.

Tovább
Szólj hozzá!

Róma /Roma (2018)

2019. február 15. 00:09 - wim

Hatalmas lelkesedéssel fogadta a kritika, hullnak a díjak, menetrendszerűen megérkeztek az Oscar-jelölések. Ezek után talán nem kellett volna meglepődnöm, mennyire megérintett, egészen az ujja köré csavart ez a főképp személyes emlékeket megelevenítő sztori.

Csaknem tisztán önéletrajzi, mégis időtlen; a felszínen szimpla családi történet, de napok múlva is ott motoz az elménkben, újabb és újabb rétegeit tárva fel előttünk. Lefegyverző egyszerűségében nagyszerű, a képei pedig gyönyörűek.  Sokaknak persze unalmas lesz: lassú, szürke, meditatív, szóval nem egy közönségfilm - ennek ellenére Netflixen is elérhető.

30-roma_w1200_h630.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: család lassú 10/10

Heavy túra / Hevi reissu (2018)

2019. február 02. 00:27 - wim

trip-2.jpg

Köztudott, hogy a skandináv országokban gazdagon (és módfelett sötéten) virágzik a metál zene kultusza, ezért ha a fenti cím alatt az áll, hogy „finn-norvég”, az fölkelti az ember figyelmét. Pláne ha az illető alapból bírja ezeket az arcfestős, hörgő, morgó északi őrülteket. Úgyhogy megnézi a filmet, a végén aztán (miután kisimította nevetéstől begörcsölt arcizmait) megállapítja, hogy ez azért fájt. 

Tovább
Szólj hozzá!