Lee Daniels (Precious) Cannes-t is megjárt tavalyi alkotása pálmát ugyan nem kapott, de egy házi módszerekkel végrehajtott elsősegélynyújtás jelenetének köszönhetően elérte, hogy minden híradásban a fesztivál legbotrányosabb alkotásaként emlegessék. A Pete Dexter azonos című regényét adaptáló film nemrég megjelent DVD-n, bárki tesztelheti rajta a tűréshatárát.
Florida, 1969 nyara. Javában vibrál a rasszizmus a Dél városainak fülledt levegőjében; a gőzölgő mocsárban alligátorok lapulnak, az emberek izzadnak. Két újságíró érkezik a kisvárosba, hogy egy évekkel korábbi seriffgyilkosság szálait kibogozza. A tettes, Hillary (John Cusack) siralomházban ül. Az ő kiszabadításán ügyködik a The Miami Times két munkatársa, az innen elszármazott Ward Jansen (Matthew Mc Conaughey) és fekete kollégája, Yardley (David Ovelowo). Számukra az ügy felgöngyölítése pusztán szakmai kihívás, az akció ötletgazdájának, Charlotte Blessnek (Nicole Kidman) viszont létfontosságú. A szuperdögös, sok vihart megélt szőkeség kedvelt időtöltése, hogy elítéltekkel levelez (létező női aberráció), akik közül éppen Hillaryt szemelte ki élete párjául. Csatlakozik a teamhez Ward húszéves öccse is, Jack (Zac Efron), a címbéli „újságos fiú”. Mióta az iskolából kirúgták, főszerkesztő apjánál dolgozik mint lapkihordó. Első látásra beleszeret a nála jóval idősebb Charlotte-ba. Többnyire keserves arckifejezést vág, és gyakran mutatkozik alsónadrágban. Szerelmi regénye legalább annyira fontos része a cselekménynek, mint a nyomozás. A mesélőt nyilván jobban is érdekli annál, bizonyára ezért lett Jackből címszereplő.
Hillaryn kapásból látszik, hogy életveszélyes pszichopata, akit hiba lenne rászabadítani a társadalomra. A vállalkozás tagjai több-kevesebb zavarral túlteszik magukat ezen az apróságon; a riporterek az üzletben érdekeltek, Bless kisasszony pedig férjhez akar menni. Akkor is, ha választottja az első találkozástól kezdve szexuális segédeszköznek tekinti, alkalomadtán használatba is veszi.
Daniels a sztori némely mozzanatát a trashfilmek gátlástalanságával nyomja a képünkbe. A botrányosnak szánt részletek elnyújtása egy idő után kínosan keresetté teszi az amúgy hatásos képsorokat. Ilyen, amikor Charlotte a beszélőn vagy két méter távolságból kielégíti Hillaryt, vagy amikor a strandon levizeli Jack medúzacsípését. Kidman és Cusack börtönduettjének ettől függetlenül egyedi atmoszférája van, a helyzet ritka bizarr a háttérben feszengő újságírókkal. A klipszerű elemekből összeollózott strandjelenet már problémásabb, jól mutatja a film jellemző hibáját, ahogy az ötletszerűen halmozott technikai fogások stiláris zökkenőket eredményeznek. Még akkor is, ha a kollázshatás az elbeszélői modor meghatározó vonása. Lehetséges képi eszközök egész kavalkádja vonul fel előttünk, a hangulatos zenés betétek még tovább lazítanak az egységen. A módszer a történtek spontán rekonstrukciójának benyomását kelti, ezt szolgálja Anita (Macy Gray) csapongó narrációja is: az eseményeket a Jansen-család egykori fekete szobalánya beszéli el és kommentálja nyafogó hanghordozással.
Ha a néző érzéki élvezetekre szomjazik, megkapja, van itt szex, izgalom, brutalitás... Az újságos fiú ütős, amolyan idézőjeles trash-filmmé válhatna, ha nem venné magát annyira komolyan. Hiába viszik az elrajzolt, beteg karakterek, szituációk és számtalan más eszköz a stilizáció irányába, ha közben (főleg a játékidő második felében) átélhető érzelmekkel szembesülünk. Ilyen a testvérek kapcsolata vagy Ward összeomlásának folyamata; a feszült hangulatú befejezés pedig igazi melodráma. Daniels egyszerre akar cool és megindító lenni, ami külön-külön sikerül is neki, ám a kettő együtt felemás érzést kelt.
A puszta élvezeten túl tanulságokban is részesülhetünk. Többször a fejünkre olvassák a közhelyes igazságot, miszerint az újságírás üzlet. Emellett végigvonul a történeten a rasszizmus kapcsán egy (meglehetősen lapos) társadalomkritikai vonal. Színes bőrű a narrátor, a filmbéli regényíró, és mindenekelőtt a rendező. Ennek fényében talán nem véletlen, mely figurák nem maradnak vesztesek a sztori végére.
Sokat köszönhetünk a színészgárdának abban, hogy a darab élvezhetőre sikerült. A törékeny, okos tekintetű Nicole Kidmant példásan lezüllesztették: ízléstelen sminkjével, miniruhában, borzas szőke parókában kész trampli. A Golden Globe-on elnyerte a legjobb női mellékszereplő díját, de Cusack hideglelős alakítása is megérdemli a méltatást. Zac Efron is meglepően jó, igaz, ezt a szerepet egyenesen őrá szabták.
Túlzás volt persze tűréshatárt emlegetni a bevezetőben; szó nincs arról, hogy Daniels munkája a szokottnál durvábban támadná a közerkölcsöt. Provokatív, de sokkal inkább csak szeretne az lenni – épp az a gond, hogy helyenként kilóg a lóláb. Durva, néhol abszurd, ám – ahogy Douglas Adams mondaná – "jobbára ártalmatlan”. (7/10)
