Michael Covino üdítően eredeti bemutatkozó filmje egy férfibarátság hullámhegyeit és -völgyeit szemlélteti; nem épp a legeszményibb barátságét, de a Felfelé a lejtőn mindenhogyan kiemelkedik frissességével a múlt év felhozatalából. Bár igazából 2019-es (azévben már díjat nyert Cannes-ban), csak tavaly mutatták be a nagyközönségnek. A kritikusok imádták, a közönség is bírta, már aki látta. Itthon legfeljebb véletlenül futhattunk bele eddig, holott igazán figyelemre méltó ez a fanyar humorú, enyhén mélabús független komédia. Itt-ott ugyan zötyög, de olyan lendület hajtja előre, hogy (stílusosan szólva) alig érezzük a zökkenőket - csak a magabiztos hasítást.
A két főszereplőt Michael Angelo Covino rendező és Kyle Marvin forgatókönyvíró alakítja, akik a valóságban is jó viszonyt ápolnak. K. Marvin filmbéli karaktere (Kyle) amolyan kedves, jólelkű topimackó, Covino/Mike pedig egy született pléhpofa. A Felfelé a lejtőn másfél órája hétperces rövidfilmből nőtte ki magát (itt megnézhető), ebből lett - nagyjából változtatás nélkül - a film viccbe illő nyitójelenete: Dél-Franciaország festői hegyei közt két kerékpáros zihál a véget nem érő emelkedőn; a rutinosabb (Mike) hirtelen előre teker, majd mikor már kellőképp eltávolodott, bevallja nyomában fújtató, kövérebb és kezdő bringás haverjának, hogy lefeküdt annak menyasszonyával. Na nem mintha a lelkiismeretén akarna könnyíteni ezzel a vallomással, a folytatásból világosan kiderül, hogy szó nincs megbánásról. Mike egyszerűen ilyen: brutálisan és tahó módon őszinte. Csak jót akar a haverjának (csak a javát, hehe), és mivel jól ismeri a kissé mamlasz srác hibáit, úgy érzi, ez feljogosítja arra, hogy Kyle magánéletébe is lépten-nyomon belemásszon.
Rövid fejezetek villantják fel barátságuk néhány állomását, olykor több év kihagyással. Ezek többnyire Kyle életének eseményei - Mike-nak mintha nem lenne magánszférája. Eltöprenghetünk, vajon mi élteti oly hosszú időn át ezt a hullámzó kapcsolatot. Ha a karakterekről nem is tudunk meg túl sokat, a film kellőképp árnyaltan, hétköznapi kaotikusságában állítja elénk a helyzetet, úgyhogy a választ csöppet sem egyszerű kihámozni belőle. Tény mindenesetre, hogy bármekkora tapló is Mike, ő legalább elfogadja Kyle-t olyannak, amilyen - utóbbi pedig birkatürelemmel viseli el ezt az agresszív, irritáló figurát.
A duó átmenetileg Marissával, a régi-új barátnővel egészül ki, Gayle Rankin franciás lazasága tökéletesen passzol a keretbe; a zömében hármójukra épülő sztori hol melodramatikus, hol egy hasraesős börleszk gegjeivel operál, a humorával meg ölni lehetne. A frappáns kezdés elég magasra teszi a lécet, nem is sikerül tartósan megőrizni a színvonalat, a lendület azonban - az alkotók leleményességének köszönhetően - a későbbi hullámvölgyek ellenére sem törik meg.
A Felfelé a lejtőn szuperképessége, hogy jórészt vágás nélkül levezényelt jelenetekből (sőt: fejezetekből) áll, ami manapság nem feltétlenül kuriózum, elsőfilmesnél akár gyanús is lehet, itt viszont sikerrel teremti meg a film jellegzetes dinamikáját, néha egészen abszurd hangvételét. A kamera követi a szereplőket, közöttük bóklászik, ha kell, a kipenderített kutyával fordul ki az udvarra. Covinóék nincsenek híján az ötleteknek, amik az esetleges döccenőket is jól ellensúlyozzák. Erőltetettnek éreztem például Mike temetői magánszámát (korábban Jim Cummingstól láthattunk már hasonlót, nem is rosszul), de a sírásó-gospel rögtön kiengesztelt; Kyle rúdtánc-bemutatóját ugyancsak tudtam volna nélkülözni, az ezt követő hálaadás-napi családi forgatag viszont bőséggel kárpótolt a lanyhább percekért. Egyszóval Covino, Mike filmbéli szakkifejezésével élve, megtartja az egyenletes kadenciát - mint egy rutinos kerékpáros. Habár a történet messze nem a biciklizésről szól, a közös tekerés foglalja keretbe a sztorit: a film végén újra nyeregben látjuk barátainkat. Változott valami? Mindenképpen. Talán. Bennem felemás érzéseket hagyott ez a befejezés - de ki-ki megítélheti, ha megnézi a filmet. (7/10)
