A Take Shelter óta érdeklődéssel figyelem Jeff Nichols pályáját. Közel áll a szívemhez mindkét korábbi alkotása, és lám, a legfrissebb sem okozott csalódást. Inkább meglepetést: mindenre számítottam, csak arra nem, hogy az idén harmincöt éves rendező hamisítatlan ifjúsági filmmel örvendeztet meg.

A Mud helyszíne az elmaradott Dél: Arkansas, a Mississippi partvidéke, Nichols szülőföldje. Szereplői a folyó mentén élő, napi betevőért küszködő, vagy a világ elől ide, az isten háta mögé vonult, hallgatag emberek, továbbá a táj – víz, ég, sár bozót. Főhőse Ellis és Neckbone, két belevaló, tizennégy éves arkansasi srác, Tom Sawyer és Huckleberry Finn utódai: otthon vannak vízen és vadonban. Nem véletlenül utalok Mark Twain-re, maga Nichols is nyíltan vállalja a szellemi rokonságot. Magyar néző persze éppen úgy asszociálhat a Tüskevárra is, mialatt a szebbnél szebb vízi, vízparti felvételeket nézegeti. A táj, amint azt a rendezőtől már megszokhattuk, több itt, mint puszta háttér. A csendéletek nyugodt metronómütései (fűszálak közelképei vagy óriási, békés totálok) segítik a nézőt, hogy felvegye a természettel szoros közelségben élő idevalósiak lelassult életritmusát.

Érdekes kalandnak indul a sztori. Sötét szobát látunk (a bólogató kutyus mellett pisztolyok lógnak a szegen), az ott lakó kisfiú éppen most szökik ki az ablakon keresztül. Menet közben belehallgat még szülei nyomott beszélgetésébe, aztán irány az erdő. Barátjával a folyóhoz motoroznak, csónakba ugranak, és kihajóznak messzire, egészen a torkolatig, ahol a kiszélesedő, tágas víztükör összeér az éggel. Elvarázsol a gyönyörű fényképezés, a gyerekszínészek által életre keltett karakterek. A képekért Adam Stone-t Nichols állandó operatőrét illeti a dicséret, az Ellist alakító Tye Sheridant ismerjük már Az élet fájából, ám az eleddig ismeretlen Jacob Lofland (Neckbone) sem gyengébb nála. A két talpraesett kölyök nemcsak remekül játszik: úgy élnek a szerepben, mintha beleszülettek volna. Gyakorlottan vezetik a motorcsónakot, rutinosan segítenek a napi melóban, csavarognak, és persze folyékonyan beszélik az itteni tájszólást. (Ahogy a tüskehajú Neck a shit-eket köpködi, egyenesen elbűvölő.)

Kincset rejt a sziget, ahová tartanak, motoros hajó akadt a fák koronája közé; csakhogy amint birtokba vennék, rá kell döbbenniük, hogy valaki már megelőzte őket. Rosszarcú, elhanyagolt fickó áll a parton, a neve összhangban van megjelenésével, ő Mud (Matthew McConaughey). Szörnyen babonás (a csizmasarkán kereszt, az inge állítólag varázserejű), és pisztolyt hord. Azt állítja, hogy a kedvesére vár – ezzel el is nyeri a fiúk rokonszenvét, különösen Ellisét, Necket inkább a beígért pisztoly motiválja. Készségesen segítenek neki, Mud viszont pofátlanul kihasználja őket. Lassacskán kibomlik előtörténete, a szerelmi románc mellett egy elhallgatott bűntény mozzanatai is napvilágra kerülnek. Utóbbinak levegőben lógó következményei, valamint a nadrágderékba tűzött pisztoly és a patakban nyüzsgő mérgeskígyók fenyegető légkört teremtenek, a néző minden pillanatban a katasztrófát várja. Már csak az a kérdés, melyik körülmény, milyen formában idézi majd elő. Ami késik, nem múlik: a feszültség néhány izgalmasan pergő akciójelenetben csúcsosodik ki.

A Mudot játszó McConaughey mind gyakrabban bizonyítja mostanában, hogy kitűnő színész; ezúttal elképesztően jól hozza a faragatlan, sunyi, de szeretetéhes csavargó figuráját. A szerelem – kissé leegyszerűsítő szemlélettel – minden férfiember számára csak bajforrás ebben a históriában. Nehezen vergődnek zöldágra a nőkkel. A téma a srácokat is izgatja, Necknek kézikönyve van, Ellis pedig már élőben gyakorolja az udvarlást (Nichols bűbájosan ábrázolja románcát a nála pár évvel idősebb kamaszlánnyal).  A film elsősorban az ő felnőtté éréséről szól. Naivan hisz az igaz szerelemben, lovag módjára védelmezi a nőket, személyes tapasztalatai azonban illúziórombolók. Szülei házassága szétesőben, imádottja megtagadja, és az örök hűségről szőtt elképzeléseivel együtt az eleinte még bálványozott Mud aurája is mind összébb zsugorodik a szemében. Csalódás, düh marad a bámulat helyén, amit később felvált az együttérzés, ahogy – saját kudarcát megélve – egyenrangúként képes tekinteni az alapjában véve naiv, gyermeklelkű férfire.

Megtévesztő a cím, hiszen Mud nem a főhős, „csak”a változások elindítója; az elbeszélés mindvégig Ellis szemszögét követi. Mindketten átélik a csalódás fájdalmát, de nem egyformán reagálnak rá, a gyerek jobban szembe tud nézni az igazsággal. (Hiába, a felnőttek nem mindig állnak a helyzet magaslatán, ahogy azt már gyerekfilmekből megszokhattuk.) Szerencsére feltűnik egy védelmező apa-figura az idős mesterlövész (Sam Shepard) személyében, aki a szigort és az igazságot képviseli ebben a sajátos peremvilágban.

A gyöngy, a sár szimbolikus jelentéssel való felruházása átgondolt rendezői koncepcióra vall, a befejezés viszont elnyújtottra sikeredett. A film kissé érzelmes, didaktikus, ám ez csöppet sem zavaró, részben ebből fakad legnagyobb erénye, a teljes egészét átható, gyermeki tisztaság. Hangulatos, déli történet szerelemről, hűségről, barátságról – mindenkinek csak ajánlani tudom. (8/10)