Megállíthatatlanul terjedő gyilkos járvány kitöréséről szól az első orosz Netflix-sorozat. Bár az egybeesés kísérteties, pusztán a véletlen műve, hisz 2019 novemberében, mikor bemutatták, még senki nem sejtette a közeljövőt.
A Menekülés… inkább disztópikus túlélősztori, mint járványfilm, egy, a fertőzött övezetből kifelé tartó, kényszerűen összezárt csoport kalandjait követi nyomon. Moszkvában ismeretlen vírus jelenik meg (köhögéssel kezdődik, a beteg vért köp, majd megvakul), a kór halálos, ellenszer nincs. A hatóság nem sokat teketóriázik, lezárják a várost, az irányítást átveszi a katonaság. A fővárosban és környékén eluralkodik a káosz; félkatonai alakulatok garázdálkodnak, a környező településeket evakuálják, a lakosság körében teljes a bizonytalanság. Szergej, a főszereplő (Kirill Käro) Moszkva mellett lakik, először nem gondol menekülésre, váratlanul felbukkanó apja azonban ráébreszti a veszély nagyságára. Borisz Mihajlovics masszív alkoholista, ám rutinos túlélő, megadja az úticélt is: a „Vongozero” tó a finn határ közelében, tőlük vagy ezer kilométerre. Szergejnek bonyolult az indulás, mivel kisfiával együtt kénytelen magával vinni a volt feleségét is, Irinát (Maryana Spivak) új barátnője és annak autista kamaszfia mellett. A karaván a szomszédokkal egészül ki: egy tapló újgazdag (Leonyid) az ex-sztriptíztáncos feleségével, valamint kezelhetetlen kamaszlányával. Színes társaság, változatos devianciákkal és társadalmi háttérrel.
Mivel a konvoj igyekszik kerülni a lakott helyeket, magáról a járványról csak villanásnyi képeket kapunk. Lincselés a benzinkúton egy sötét szemüveg miatt, hullahegyek az üres kórház mögött, elhagyatott - vagy annak látszó - faházakból áradó néma fenyegetés. Izgalmak terén a széria tisztességesen teljesít, jóllehet, sem eszköztárában, sem fordulataiban nem érezhető túl sok eredetiség. Hogy mégis merőben különbözik a hasonló témájú nyugati termékektől, annak legfőbb oka a hamisítatlan keleti atmoszférában keresendő, másrészt a jól megrajzolt karakterekben. A szereplők ismerősen csetlő-botló átlagemberek, nem nehéz velük együtt érezni, de adott esetben ugyanilyen könnyen el is veszítik a rokonszenvünket. Szüntelenül formálják őket a körülmények, helyzettől függően sunyik, gyávák, kicsinyesek, vakmerőek vagy éppen önzetlenek.
Az oroszoknak nem kell messzire menniük autentikus helyszínekért, tele vannak lepukkant szellemvárosokkal, a fagyos tajgánál kietlenebb színteret pedig keresve sem találhatnánk egy posztapokaliptikus vándorláshoz. A hóra hol vér, hol vodka ömlik, a tájban random figurák tűnnek fel, ellenségként vagy megmentőként; amikor hőseink egy nagyszakállú pópával akadnak össze az erdőben, én már végképp egy orosz népmesében éreztem magam. Az elbeszélésben sűrűn fordulnak elő naiv, már-már mesés dramaturgiai megoldások, túlzások, szappanoperás fordulatok, sőt a sztori még az isteni gondviselés lehetőségét is meglebegteti. Ezek a mozzanatok adnak valami sajátos kelet-európai bukét a történetnek, de el is tántoríthatnak minket a folytatástól.
A soundtrack-kel kapcsolatban többen szóvá tették, hogy gátlástalanul lenyúlja az Eredet és a 28 nappal később zenei témáit - amiről nekem mindjárt a nyugati filmzenéket újrahasznosító, régi magyar ifjúsági filmek jutottak eszembe, így az én szememben ez az információ csak tovább erősítette a KGST-hangulatot. Amitől viszont megrökönyödtem: egy érzéki dalbetétet (Teach Me Tiger) annyira bénán használnak, hogy sokáig képtelen voltam eldönteni, vajon ez most irónia-e, de be kellett látnom, hogy vérkomoly. Sutaságai ellenére a Menekülés… persze abszolút működőképes: feszült túlélő-thriller brutális fordulatokkal, nyomasztó, katasztrófahangulatú road-movie. A fényképezés igényes, a látvány elsőrangú, láthatóan nem spóroltak rajta. Az említett sutaságok pedig kifejezetten szerethetők - de legalábbis szórakoztatók. Egyvalamire azonban számítsunk, a befejezés alapján nem úgy néz ki, mintha nyolcrészes miniszériáról lenne szó, inkább, mint egy hosszabb sorozat első évada - de erről ennyit. (6/10)
