Filmes blogon filmet illene kínálnom, most mégis színházról írok. Egy ifjúsági előadás kapcsán ugyanis eltűnődtem, vajon Az ember tragédiájának melyik mozgóképes feldolgozását ajánlhatnám nyugodt szívvel egy átlagos középiskolásnak. Eredménytelenül törtem a fejemet - legjobb lesz, ha bábszínházba mennek.
A mai diákok számára egyre nagyobb megerőltetés a kötelezők elolvasása, sokan nem is fáradnak vele: a feladatot letudják netről vadászott olvasmánynaplóval vagy jobb-rosszabb filmadaptációk megtekintésével. Valamennyire érthető az ellenállás, hisz a szóban forgó olvasmányok nyelvezete, problematikája gyakran fényévekre van egy mai tizenéves világától. Az ember tragédiája ezek közül is az egyik, ha nem éppen „a” legnehezebben emészthető muszáj-olvasmány.
Tény, hogy a Tragédia szellemétől csöppet sem idegen a megfilmesítés; meggyőződésem például, hogy a néhány éve bemutatott animációs változat az eddigi legteljesebb Madách-feldolgozás. Jankovics Marcell remeke azonban legalább olyan kemény dió, mint maga az alapmű. Jeles Angyali üdvözletét szóba sem merem hozni, egyébként is inkább tekinthető parafrázisnak, mint szöveghű adaptációnak. Marad tehát az archívumban egy 1969-es tévéváltozat Huszti Péterrel, Mensáros Lászlóval, esetleg különböző színházi felvételek jöhetnek még szóba. Amennyiben így állunk, érdemesebb élőben nézni az alkotást – ha Pécsen vagy a közelében laknék (pláne, ha magyartanár lennék), biztosan nem hagynám ki a Bóbita Bábszínház előadását.
Az elsőre kissé gyanús című tizennégy-karikás darab, Az ember tr. kifejezetten középiskolásoknak szánt báb-és élőszereplős produkció. Mint a cím jelzi, rövidített változatra kell számítani, sőt: nagyon rövidre, egyfajta áttekintésre. A művet átdolgozó Rosner Krisztina a könnyebb befogadhatóság érdekében erősen megnyeste az alapszöveget, de jó arányérzékkel: másfél órában minden elhangzik, aminek el kell hangoznia.
A színpadon helyet foglaló közönség testközelből követheti a történetet, alkalmasint részesévé is válhat. Könnyű belefeledkezni a forgatagába – ki hinné, hogy a vegytiszta madáchi szöveg mennyi poént rejt. Az író csípős humora, keserű szarkazmusa értő olvasó előtt eddig sem volt titok, jó, hogy most mások is felfedezhetik. Elégedett direktorként figyel háttérből az Úr (Krum Ádám), előtérben a figurákat mozgató huszonéves bábszínészekkel egyfajta családias bája is van a felállásnak. Az előadás motorja Lucifer, vagyis Czéh Dániel; neki jut a legtöbb megszólalás, energikus játékával uralja a terepet. Helyenként beleköthetünk ugyan a színészek teljesítményébe, és megesik, különösen az utolsó harmadban, hogy túlzásba viszik a felszabadultságot, de a história végső soron megőrzi komolyságát. Mi több, a bábszínházi szövegkörnyezet új, meglepően adekvát dimenzióba helyezi.
Sramó Gábor és Tóth Zoltán rendezők nem szűkölködnek az ötletekben; a kevés szereplő és a szűk játéktér miatt szükség is van a kreativitásra. A keretben Ádám és Éva finom vonású marionettfigurák, ám ahogy a színek változnak, más- más bábtechnikával és vizuális stílussal találkozhatunk. (A koncepció némileg a Jankovics Marcell-félére emlékeztet, amely hasonlóképpen, színenként váltogatja a stílust és a rajztechnikát.) Láthatunk vajangot, marionettet, kesztyűs és pálcás bábot, tárgyjátékot és egyéb - általam meghatározhatatlan - fogásokat. Az egyes színek ábrázolásmódja tükrözi az éppen megelevenedő korszak művészi formanyelvét, szellemiségét: az egyiptomi szereplők például frontálisak, Athénben feketealakos vázaképek ágálnak, és mesteriek a bizánci jelenet egy tömbből faragott, nem kevés humorral megformált románkori sakkfigurái. A sorban gyenge láncszem a projektorról vetített párizsi szín (zongorával kísért, inzertes némafilm), itt ami elromolhat, az el is romlik, de sebaj: legalább dicsérhetem a darabot végigkísérő élőzenét, aminek köszönhetően a technikai malőrt is könnyedén át tudták hidalni. Sajnos, az előadás a londoni szín környékétől fáradni látszik, kevesebb az ötlet, gyérebbek az alakítások; megnyugtató, hogy a végére összeszedi magát.
A vállalkozás sikere leginkább a diákok reakcióján mérhető, hisz ők a célközönség; a teszteredmények márpedig vitathatatlan sikert jeleznek.
