A hetvenes évek ifjúsági sorozataiból ez az egyetlen, amelyik nálam valamiért kimaradt; csak mostanában, több évtizedes késéssel ismertem meg, miután (családi használatra) előástam egy torrentoldalról. Nem is értem, miért nem adták ki DVD-n, mint a többi kortársát.

A rendező, Fejér Tamás nevéhez olyan kultuszsorozatok fűződnek, mint a Tüskevár, A Tenkes kapitánya, Az öreg bánya titka vagy az Utánam, srácok. 1973 és 1975 között négy(!) ifjúsági széria készült, és ha nem is évente következtek eztán az újdonságok, elmondhatjuk, hogy az évtizedben virágkorát élte nálunk a műfaj.  A gyerekközönség egy idő után már ismerősként tekintett az állandó szereplőkre, Jelisztratovra, Kovács Krisztiánra vagy Losonczi Gáborra, szinte együtt nőtt fel velük. 

Az öreg bánya titka (1973) volt az első, hamar népszerűvé vált széria, a rákövetkező évben jött Pocok, az ördögmotoros. Szergej Jelisztratov karaktere úgy sétált át az első filmből a másodikba, hogy csak az ékezet maradt el a nevéről (ott még Pöcöknek hívták), ezermester zsenijét ide is magával hozta. Pocok illetve Pöcök kalandjai még fekete-fehérben forogtak – ugyan melyik gyerek néz manapság ilyesmit? A Pocok sztorija ráadásul „földhözragadtabb” is az összes többinél. Nincs benne kalandos nyomozás, ami  Az öreg bánya titkát még ma is izgalmassá teheti, és a szereplők csapongó fantáziája sem alakítja mesévé a hétköznapok szürke tényeit, mint mondjuk, az Égig érő fűben. Viszont épp ettől különleges. Ezek a srácok jóval mostohább körülmények közt próbálnak boldogulni, mint más magyar gyerek-sorozathősök. Naplopó fiatalok, rendezetlen családi hátterű kiskorúak; nem tartják kezükben az eseményeket, csak sodródnak az árral. Apuka „egy kicsit iszik, egy kicsit pofozkodik, de azért szeret”, muter „van, de mégsincs”; sőt még olyan, a műfajban szokatlan és döbbenetes megoldás is felmerülhet, hogy egy elkeseredett anya kinyitja a gázcsapot. Jócskán felnőttes témákat érint tehát a rendező, munkája leginkább attól válik gyerekfilmmé, hogy a tragédiákat, pitiáner bűntetteket egy kisfiú szemszögéből láttatja, aki sokszor ugyanúgy nem érti az összefüggéseket, mint a fiatalabb nézők. 

Történetünkben adott egy léhűtő, huszonéves társaság; törzshelyük a Kamilla presszó, itt élik világukat, költik keresetüket. Ha elfogy a pénz, van hitel, végső esetben pedig még mindig ott a család: Csoki a nagyfater nyugdíját nyúlja le, Gingusz az anyját fosztja ki (szó szerint). Gingusz, a falkavezér most éppen motorra alkuszik. Hamar gazdát cserél a kiszemelt kétkerekű, természetesen messze értékén alul, csakhogy a vételárból másfél rongy még így is hiányzik. A fiatalok pénzszerzés reményében megtámadnak egy szerelmespárt a Városligetben, ám a rablás balul sül el.

A félresikerült akcióban velük tart Gingusz tizenkét év körüli kisöccse, Pocok is, aki ha teheti, mindig a nagyokkal lóg. Ugyancsak megéri a pénzét: csavarog, hazudozik, igazolást hamisít. Szegény anyjuk, három műszakban dolgozó özvegyasszony (Horváth Teri) nem bírja tovább a zűröket fiai körül; ő kórházba, hősünk Fótra, a gyermekotthonba kerül. Kezdeti zökkenők után a fiúcska hamar beilleszkedik, ördögmotoros tetoválásával egyből tekintélyre tesz szert, ámde jön a bonyodalom… 

Érezni némi nevelő szándékot a cselekmény alakításán, a dialógusokon. Zavarhatnak a mesterkélt, papírízű párbeszédek, egyik-másik megszólalás felett meg végképp eljárt az idő („azt a keserves köcsögit!”). Jellemző az is, ahogy Micsurin bácsi (Szirtes Ádám) bemutatja a fóti gyermekváros mintaértékű működését; az életképeket vidám zene festi alá, akár egy filmhíradóban. Pocok sorsát gyűlésen vitatják meg az otthon lakói, a korabeli „nagy” gyűlések mintájára – pódiummal, transzparenssel. Egyszóval a sorozat le sem tagadhatná, mely korszakban született, ám ettől még izgalmas időutazás, „retró”- élmény lehet, különösen azok számára, akiknél már számításba jön a nosztalgia-tényező. Az ő szemük talán már a kezdő képnél elhomályosul a berobbanó veterán kétüteműek, MZ-k, Pannóniák nyüzsgő sokasága láttán. Szinte tapinthatóan elevenednek meg előttünk a hetvenes évek mindennapjai. Nippek, csipketerítők, egyenmintás cserépkályha a nagyszobában,  tizenkettő negyven a sör a Kamilla presszóban...

A főszereplő Szergej Jelisztratov ( jelenleg vízisí és wakeboard oktató) méltán vált az akkori idők egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar gyerekszínészévé. Tehetséges lurkó lévén ösztönös természetességgel játszott, amit nem minden kartársáról mondhatunk el, Pocok igazi dacos vadóc,a Négyszáz csapás Antoine Doineljének kistestvére. A gyerekszereplők mellett pedig még epizódszerepekben is olyan nevek tűnnek fel, mint Margitai Ági, Végvári Tamás, Bitskey Tibor – és ez még nem a teljes névsor. 

Nyugodt lélekkel ajánlom a filmet vállalkozó szelleműeknek (sajnos, az elérhető minőség meglehetősen vacak); gondolkodás nélkül azoknak, akik még Mátrán vagy Kékesen nézték Az öreg bánya titkát, de fekete-fehérhez és régi sorozatokhoz edződött kiskamaszoknak is. Élemedett kora ellenére férfias kis történet ez felelősségről, összetartásról, betyárbecsületről. Korántsem hinném, hogy eljárt felette az idő.