Ne tévesszen meg bennünket a fura főszereplő, a Porco Rosso témájában és hangvételében egyaránt távol áll a mesétől. Miyazaki eme kevésbé ismert darabja cinikus önportré, és - ahogy azt tőle már megszoktuk - a repülés dicsérete.

Ha a mester életművén végigtekintünk , sűrűn cikáznak orrunk előtt a légi járművek. Ahol nincs gép, ott sárkány is megteszi vagy a jó öreg seprűnyél. A rendező vonzalma az égi magasságok iránt családi eredetű: édesapja repüléstechnikai mérnökként dolgozott, később saját, vadászgépeket gyártó vállalatát igazgatta. Egy darabig úgy látszott, hogy a fiú is apja nyomdokaiba lép, de nem így alakult, az animáció világa erősebb mágnesnek bizonyult. Hogy új szenvedélye mégsem söpörte el a régit, arról immár többszörösen meggyőződhettünk.

A jóval a Chihiro és A vándorló palota előtt született Porco Rosso a légi közlekedés hőskorát idézi, hidroplánok, vadászgépek röpködnek majd’ minden jelenetében. Cselekménye szédületes levegőbeli összecsapásokon és üldözéseken keresztül vezet előre, szereplői vadászpilóták, repülőgép-tervezők és légikalózok – megannyi lelkes szakmabeli. A film kifejezetten felnőtt nézőknek készült: sztorija - a főhőst sújtó varázslatot leszámítva - hiteles és valószerű, a benne rejlő dilemmák, utalások, a noiros stíluselemek mind-mind az érettebb közönséget célozzák. A humoros túlzások, pofonegyszerű karakterek vagy az olyan mókás figurák, mint a Laputából ismerős, infantilis kalózhad viszont az ellentétes irányba hatnak, a gyermeki nézőpont felé tolják a melodrámát. Amit így kapunk, nem hasonlítható egyik Miyazaki-műhöz sem; mesének túlontúl realisztikus, drámának kissé elrajzolt, de vitathatatlanul lírai.

Históriánk a két világháború közötti, fasizálódó Olaszországban, az Adria szigetein és légterében játszódik, a címszereplő „Vörös Disznó” az olasz légierő kötelékéből dezertált pilóta. Elszántan küzd a tengeren garázdálkodó légi kalózok ellen, néhanapján a búgó hangú Gina bárjában iszogat, akihez minden jel szerint gyengéd szálak fűzik. Az egészben csak annyi a szokatlan, hogy Porco nemcsak nevében, de fizikai valójában is egy mázsás sertés. Civilben ballonkabátot és puhakalapot hord, mint Humphrey Bogart, sőt úgy is viselkedik, mint egy rezignált noir-hős. Elnézve a kiábrándult, sokat megélt bűnvadász történetét kicsit olyan érzésünk van, mintha egy disznó főszereplésével pörgetnénk újra a Casablancát. Persze, nem akármilyen disznóról van szó: bármilyen hihetetlen, az első megrökönyödés után simán elfogadjuk, hogy a kisugárzása minden nőt megbolondít, legyen szó csitri tervezőlányról vagy a szívdöglesztő Gináról.

A hajdani Marco egy gyilkos légibevetés során vált Porcóvá, ahol rajta kívül minden bajtársa odaveszett (víziója az elesettek ég felé tartó csapatáról a film legemlékezetesebb, legköltőibb képsora). Hogy pontosan mi történt akkor, nem derül ki, fontosabb az átváltozás szimbólumértéke, hiszen ennél érzékletesebben aligha lehetne kifejezni hősünk tökéletes kívülállását (negatív önértékelését/ önkéntes belső emigrációját/ megbélyegzettségét). A sebzett lelkű Porco mindennemű érzelmi kapcsolatot elutasít („a jók mind meghaltak”), és büszkén vállalja identitását: „inkább vagyok disznó, mint fasiszta”. A sarkos politikai állásfoglaláson kívül több frappáns megjegyzés is elhagyja irdatlan méretű száját, legkedvesebb mondatom az a weöresi ars poeticával felérő kijelentés („egy disznónak repülnie kell”), mely még a történetbe csempészett életrajzi utalásoknál is jobban meggyőz afelől, hogy Porco a rendező egyfajta alteregója.

A helyszín, a történelmi kulisszák miatt Miyazakinak ez talán a „legeurópaibb” munkája. Szinte otthonos közelségben mutatkozik előttünk a húszas évek Olaszországa. Igéző ipari enteriőröket láthatunk, autós üldözést Fiat tehergépkocsival, a repülőgépgyárban - férfiak híján - szorgoskodó asszonysereget, máskor az Adria napfényes kékjét, mediterrán szigeteit csodálhatjuk üdítő tájképeken (a film készítésének idején kirobbanó délszláv háború miatt egy árnyalattal sötétebbé vált az elbeszélés tónusa).   Az európai szellemiség vicces ellenpontot is kap a kalózok által felbérelt „tipikus” amerikai vadászpilóta, Curtis személyében. Közte és malac hősünk között zajlik a finálé nagyszabású összecsapása – Cherchez la femme…, ahogy az egy valamirevaló noirhoz illik. Légi párbajuk hatalmas víz alatti bunyóba megy át, ám az ingyencirkusz után újból ránk telepszik a rezignáció, mivel Porco Rosso alapjában véve tragikus hős. Nem tudni, milyen alakban repül tovább (a befejezés talányos), de bizonyára nem árulok el azzal nagy titkot, hogy egyedül.

Ami a gyerekeket illeti, tíz-egynéhány éves kortól nyugodtan beültethetjük őket a film elé. Ismerek párat, akiknek nagyon bejött. (7/10)