saját szoba

film

Babette lakomája / Babettes gaestebud (1987)

2018. december 23. 14:52 - wim

Bár külsőségeiben nem kimondottan karácsonyi - talán ezért nem jut eszébe soha a műsorszerkesztőknek - lényegét tekintve tökéletesen illene az ünnep esti tévéműsorba. Na nem azért, mert ez az egyik legjobb „evős” film (éppenséggel ez is szempont lehetne), hanem a belőle sugárzó béke és bölcs derű okán. Gabriel Axel alkotása éppen harminc éve nyerte el Dánia első Oscarját, de még ennyi idő után (akár sokadszorra) is képes megmelengetni a szíveket. babettes-feast-03.jpg

A jütlandi partvidék egy szürke halászfalucskájában játszódik a meseszerűen tálalt, XIX. századi történet. Egyforma zsúptetők alatt szárított lepényhalak libegnek a tengeri szélben, a két nővér, Martina és Philippa itt élte le egész életét. Valamikor, sok évvel ezelőtt apjuk volt a helyi protestáns kisközösség lelkipásztora; lányai árnyékként követték őt mindenhová, halála után pedig átvették helyét a kicsinyke, mára bizony jócskán megöregedett nyáj élén. Lelki békéjüket, még a tiszteletes életében, kétszer zavarta meg egy másik világ igézete. Először Martina szívét rabolta el egy délceg huszártiszt, majd a szép hangú Philippát kísértette meg a siker egy neves francia operaénekes személyében. A vendégek, ahogy jöttek, úgy mentek; a múlt ködébe vesztek, és csöndes bánatot hagytak maguk után. Sok évvel később azonban újra beleszólnak az immár idős hölgyek életébe. Egy viharos éjszakán megérkezik hozzájuk Babette (az idén elhunyt Stéphane Audran) a hajdani tenorista ajánlásával. Családját elvesztette a polgárháborúban, menedékért cserébe szolgálatát ajánlja fel a nővéreknek. Többé semmi nem köti szülőhazájához - egy lottót kivéve, amit ottani ismerőse rendszeresen megjátszik helyette. Csakhogy egy nap megüti a főnyereményt. Úgy dönt, hogy az ölébe hullott összegből meghálálja vendéglátói jóságát, és a boldogult lelkész századik születésnapján maga készíti el az ünnepi vacsorát - méghozzá francia módra.

A sörkenyéren felnőtt, jámbor puritánok elszörnyedve bámulják a felhalmozott hozzávalókat; bele sem mernek gondolni, vajon micsoda fertőbe taszítja majd őket a tervezett lakoma. A nővérek bánják, hogy engedtek házvezetőnőjük kérésének, az elszánt gyülekezet azonban megfogadja: hősiesen végigeszik a fogásokat, mintha nem éreznék az ízeket.

aa712431-23ee-43e2-9173-54fdaf30d491.jpg

Jókor jön a csoportnak ez a próbatétel: újra összekovácsolja őket, elfeledteti velük mind gyakoribb civódásaikat. Martina és Philippa védencei riadtságukban, sértődöttségükben olyanok, mint a gyerekek. A film szeretetteljes iróniával ábrázolja őket - legyenek azonban bármilyen komikusak, valójában irigylésre méltók, hiszen e falucska védett közege idilli, akár a gyermekkor világa. Mondhatni, „túl szép, hogy igaz legyen”, ám a példázat fő mondandóját illetően ez végül is mellékes. 

Mint mondtam, „evős” mozival van dolgunk, tekintve, hogy a játékidő közel egyharmadát a vacsora és annak előkészületei teszik ki. Festői képek mutatják hosszan, ráérősen az ételkészítést, a terítést és persze magát az étkezést, ahol a kapitány elragadtatott, szakértő kommentárjai ellenpontozzák a gyülekezet makacs kenetességét. Szegények minden erejükkel igyekeznek ellenállni az ördögi kísértésnek (SPOILER (?)), de hiába, a francia szakácsnő művészete győzedelmeskedik. Az ünnepi környezet, a finom étkek, no meg a bor hatására engednek a gátlások, megoldódnak a nyelvek, megnyílnak a lelkek.

657.jpg

Babette tehetsége legjavát adja, hogy boldoggá tegye a többieket: lakomája valódi műalkotás, mely a test mellett a lelket is táplálja. Noha a finomságokat csak messziről csodálhatjuk, kárpótol a látvány, hozzá pedig - érzékeink további kényeztetésére - emlékezetes zenei betétek társulnak (Mozart Don Giovannijának részletei vagy egy gyönyörűen áradó barokk egyházi ének): a csábítás, az öröm és a hála dallamai. Habár az elbeszélést átjárja a vallásos áhítat, ez korántsem zárja ki az élet szépségének ünneplését képekkel, dalokkal - ami pedig az ízeket illeti, azokat meg hozzáképzeljük. A film által hirdetett megbékéléshez - nemcsak embertársainkkal, hanem sorsunkkal, hibás döntéseinkkel - szükség van erre a derűre; a képességre, hogy megtaláljuk  a teljességet az élet legprofánabb mozzanataiban is - mondjuk, egy közös vacsorában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr814508198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.