saját szoba

film

Rögtönzött szerelem / The Big Sick (2017)

2017. december 17. 16:29 - wim

A magyar cím aligha tett volna kíváncsivá erre a love-storyra, no meg a cselekmény is valószerűtlenül regényes, de ne dőljünk be a látszatnak: meg kell nézni, és egyből látjuk, hogy a film egyáltalán nem csöpögős. Ellenkezőleg. Humorral oldja fel az érzelmesebb pillanatokat, ami pedig a regényességet illeti, Kumail Nanjiani stand-up komikus állítólag valóban így jött össze a feleségével, Emily V.Gordonnal, amint azt a Rögtönzött szerelem mutatja.

big_sick_5_courtesy_of_amazon_studios.jpg

Egymásra találásuk történetéből írták a forgatókönyvet, Kumail Nanjiani (Szilícium-völgy) még el is játssza benne tíz évvel azelőtti önmagát, Michael Showalter rendezésében.  A végeredmény egy meglehetősen szabálytalan romantikus komédia lett, amely csak nyomokban tartja magát a műfaji keretekhez. Nem kevés időt szán a (kezdő) standuposok világának bemutatására, és az a körülmény sem mondható éppen tipikusnak, hogy a fiú a lány helyett annak szüleivel tölti a játékidő legnagyobb részét.

Hősünk, aki nappal Uber-sofőr, esténként félházas sóderklubokban lép fel, egyik műsoros estjén ismerkedik össze Emilyvel (Zoe Kazan). Egyre jobban belegabalyodnak a szigorúan egyéjszakásnak induló kapcsolatba, az igazi szerelem azonban szakítás után érkezik, meglehetősen szokatlan körülmények között. Emily váratlanul megbetegszik, az orvosok gyógyulása érdekében pár napig mesterséges kómában tartják, ekkor kerül újra a képbe Kumail: amint értesül exbarátnője állapotáról, haladéktalanul a kórházban terem. Ettől kezdve minden idejét a lánynak illetve annak családjának szenteli, saját szüleit pedig faképnél hagyja, a rá váró menyasszonyjelöltekkel együtt.

A főszereplő pakisztáni származása révén a kultúrák ütközéséből fakad az egyik alapvető konfliktus.  Hagyománytisztelő családja ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy ők jelöljék ki Kumail leendő feleségét. Mókás jeleneteknek lehetünk tanúi, amikor - minimum heti rendszerességgel - beugrik hozzájuk egy-egy „véletlenül” arra járó pakisztáni hajadon. A srác nem beszél Emilynek erről a házasítási cécóról, nehogy elveszítse őt, és viszont: otthon sem említi kapcsolatát, mert fél, hogy kitagadják. Mondanom sem kell, ebből gubanc lesz. A másik ellentét azonban már generációk között feszül, az Amerikában felnőtt fiú végül kénytelen-kelletlen beismeri szüleinek, hogy képtelen azonosulni a hitükkel és hagyományaikkal. Emily felmenőivel bezzeg egyből megtalálja az összhangot. Kölcsönösen segítik egymást, az együtt töltött időnek köszönhetően Kumail nemcsak volt (és leendő) barátnőjéről, hanem önmagáról is sokat megtud.

big6_1.jpg

Ray Romano és a tüneményes Holly Hunter felejthetetlen párost alkotnak a Gardner-szülők szerepében. Az apa tétova, békés medve; oldalán a kicsi, de energikus Beth valóságos úthenger, anyai szeretettől fűtve egyforma hévvel áll ki tévedései és igaza mellett, akivel szembekerül, annak annyi.  Bevallom, a sok balfék standupos ellenére is ő volt számomra a legviccesebb, mellesleg a film legerősebb karaktere. Imádtam.  

A főszereplő Nanjiani hivatásához képest meglepően visszafogott figura, humora is a csöndesebb fajta. Színésznek eléggé lagymatag, különösen a drámai helyzetekkel nem tud mit kezdeni, de szellemessége sok esetben ellensúlyozza ezt a hiányosságot (sajnos, nem mindig). A történet során óhatatlanul előkerül a rasszizmus, az előítéletek, valamint a velük járó terroristás poénok; direkt nem lövöm le egyiket sem, kár lenne értük. A vicces-ironikus hozzáálláson túl az ügyesen alkalmazott kézikamerázás adja a film frissességét, spontaneitását, ettől lesz az egésznek valami dokuszerű, „rögtönzés” jellege. Ha már itt tartunk, mégsem akkora mellétrafálás ez a magyarított cím, ami a standup mellett nyilván az előre elrendezett házasságra is utal.

Könnyed-humoros mozi, határozottan szerethető. Egy a baj vele: túlságosan hosszú. Kevesebb üresjárattal pikpakk elintézhették volna másfél órában. (7/10)

Szólj hozzá!
Címkék: vígjáték 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr5513507379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.