saját szoba

film

Emlékszem rád / Ég man þig (2017)

2017. december 01. 19:38 - wim

Pár héttel ezelőtt játszották a művészmozik Oskar Thor Axelsson legújabb darabját. Az Emlékszem rád persze nem művészfilm, csupán egy „izlandi horror”, amit a műfaj kedvelőinek mindenképpen ajánlok. Kiemelkedik az átlagból, és ami legalább olyan fontos, meg lehet tőle ijedni.

elso-2.jpg

A fenti címkézés többé-kevésbé megelőlegezi, mire számítsunk, főleg a külsőségeket illetően. Fényhiányos, hideg-rideg környezet, hasonló színpaletta, szűkszavú elbeszélés, súlyos lelki terheket cipelő, zárkózott főnyomozó - az északi krimik, thrillerek jellemző mozzanatai, melyek itt is hiánytalanul jelen vannak. Mivel az utóbbi években jobbnál jobb izlandi mozikhoz volt szerencsém, azt reméltem, hogy megint különleges élményben lesz részem, de csalódnom kellett. Északi patina ide vagy oda, végeredményben nem jobb egy erős közepesnél.

A forgatókönyv Yrsa Sigurdadottir izlandi írónő azonos című bestselleréből készült. A könyv alcíme (ghost story) eleve árulkodó, így talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy a filmben is jelentős szerepet kap a természetfölötti.

A cselekmény alapvetően két szálon fut. Az egyik helyszín elhagyatott bálnavadász-telep, ahová három fiatal (férj-feleség, barátnő) érkezik. A jövevények egy lakatlan házat akarnak panzióvá alakítani. Dermesztően sivár, barátságtalan a környék, térerő maximum a dombtetőn, vagy még ott sem. És akkor még nem szóltunk a házról: árad belőle a néma fenyegetés, épeszű embernek eszébe nem jutna hosszabb időt ott tölteni. Nappal sem, nemhogy éjszaka. A történetnek ez a része szokványos kísértetház-história. Gyanútlan hőseink beköltöznek, majd megpróbálják jól érezni magukat. Az épületben félelmetes neszek, nyikorgások hallatszanak, hirtelen elmegy az áram, ráadásul kezdettől fogva érezhető egy fenyegető külső nézőpont jelenléte: van valaki odakint.

emlekszem-rad-jelenetfoto-02.jpg

A másik cselekményszál jóval barátságosabb városi környezetben zajlik a fjord túloldalán, csakhogy ez sem mentes a nyugtalanító jelenésektől jelenségektől. Itteni főszereplőnk, Freyr pszichiáter, egy idős asszony öngyilkossága kapcsán kerül a képbe, őt hívják ugyanis a helyszíneléshez. A nő a templomban akasztotta föl magát; a helyszín felforgatva, az áldozat hátán rejtélyes karcolások. Kiderül, hogy az eset valamilyen módon kapcsolódik az orvos személyes tragédiájához, aki ezután maga is beszáll a nyomozásba. Bűntények egész sorozatával szembesül, melyek gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza.

Elveszett gyerekek árnyai teszik nyomottá, lidércessé az amúgy is lehangoló légkört. Freyrnek három éve nyomtalanul eltűnt a kisfia, az öngyilkos nővel kapcsolatos nyomozás során pedig egy másik fiú neve kerül elő egy emberöltővel azelőttről, akinek sorsa ugyancsak ismeretlen. Lehet, hogy összefüggés van a két eltűnés között? A nyomasztó atmoszféra rendesen ránk telepszik, leginkább a történet első felében. Axelsson szereti a jump scare-effekteket, de szerencsére nem viszi őket túlzásba; sokszor hosszú másodpercekig gyűlik a feszültség anélkül, hogy kirobbanna, ami jócskán szétcincálja a néző idegeit. A zenehasználat már problémásabb: az aláfestés néha olyan mértékben  vezet bennünket kézen fogva, hogy az előrejelzett esemény, mire bekövetkezik, már nem tud meglepni. Hasonlóan idegesítő elem a tipikus, életképtelen horror-hősnő, aki jó érzékkel választja minden helyzetben a legostobább, legértelmetlenebb megoldást.

239052189-2.jpg

A klisék, dramaturgiai ügyetlenségek egyenes arányban szaporodnak a kunyhólakók helyzetének eldurvulásával, ám egy finom csavar végül visszarántja a mozit az élvezhető kategóriába. Noha kezdettől fogva számítunk a két történetszál összekapcsolódására,  meglepetésként ér, amikor (és ahogyan) ez a dolog bekövetkezik. Az idősíkok rafinált elcsúsztatása nem várt fordulatot hoz a történetbe. Akár mondhatnánk, hogy minden jó, ha a vége jó, a lezárásban mégis maradnak zavaró gyengeségek. Egyrészt kissé leegyszerűsített ez a misztikus magyarázat; másfelől pedig nem tudtam nem az Árvaházra gondolni a rejtély megoldásával és a befejezéssel kapcsolatban. Ami viszont már könnyen lehet, hogy nem a filmkészítők, hanem a forrásmű hibája. Nem tudom; nem olvastam Yrsa Sigurdadottir könyvét, és bevallom, a látottak alapján nem is kaptam kedvet rá.

Mindent összevéve nézhető a film: lehet tőle félni, nyomasztó, szórakoztató és néha bosszantó. Egynek elmegy. (6/10)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr5113409577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.