saját szoba

film

Kedi – Isztambul macskái / Kedi (2016)

2017. október 01. 14:37 - wim

 

Macskák, majdnem másfél órán keresztül! Ceyda Torun dokumentumfilmjét nyilván a cicarajongók élvezik legjobban, bár nemcsak cukiságból áll. Örömüket lelhetik benne a Balkán-fanatikusok is, a filmet átható derűs életfilozófiát pedig mindenkinek felíratnám az orvossal. A macska mellé, természetesen. 

kedi-film-02.jpg

A szóban forgó állatok nélkül Isztambul – mint az a filmben elhangzik – lelke egy részét veszítené el. Márpedig ebben a városban bőven akad belőlük, amiben bizonyára az iszlám macskatisztelete is szerepet játszik. Korzóznak az utcán, piacon, sziesztáznak az autók és házak tetején, ott vannak mindenütt, ahol csak meg tudják vetni a tappancsukat. A rendezőnő bemutatja mindennapjaikat, miközben riportalanyai segítségével megpróbál közelebb férkőzni ezekhez a titokzatos, öntörvényű lényekhez. A cicusokról választott gazdáik mesélnek, egyszerű, de mély gondolatokat fogalmazva meg Isten, ember és állat viszonyáról.

A film csavarja abban áll, hogy az említett négylábúak ürügyén visz közel a városhoz és az itt élő emberekhez. Végeredményben cseles imázsfilmmel van dolgunk, az elbeszélések, cicaportrék alatt mintegy mellékesen elgyönyörködhetünk Isztambul megannyi látnivalójában. Sokszor macskaperspektívából, máskor a magasból, szebbnél szebb légifelvételeken, miközben török könnyűzene szól, és tökéletes a balkáni hangulat. 

9_gamsiz_in_kedi.jpg

Azt mondják, minden macska egyéniség - a film hét különböző cirmos portréját rajzolja meg. Van köztük hímeket terrorizáló nőstény, kölykeinek kolduló anya, szenvedélyes vadász, „aki” egerészéssel szolgálja meg a betevőt. Sokfélék, akárcsak az emberek, de egyformán rátartiak. Megválogatják, kihez szegődnek, kit választanak gazdájuknak, A „gazda” ez esetben pusztán gondozót jelent, nem birtokost, hisz senki sem akarja őket kisajátítani, szabadok, mint a madár. 

Persze ne gondoljunk girhes, csipás jószágokra: csavargóink kivétel nélkül tiszták, jóltápláltak. Motoszkál bennünk a kérdés: itt nincsenek girhesek vagy csipások? Felelősségteljes gondozóikat elnézve még ez sem tűnik lehetetlennek. Ők legalább annyira érdekesek, mint a macskuszok. Halászok, kereskedők, művészek, vendéglősök, és többségükben férfiak; mindegyiküknek megvan a maga története: hogyan, miért kezdett el törődni ezzel vagy azzal a cirmossal – esetleg egy egész hadseregnyivel.

kedi3.jpg

Többen öngyógyítási céllal foglalkoznak védenceikkel; van, aki hálából, mert meggyőződése, hogy egy macska mentette meg az életét, mások egyszerűen csak azért, mert az embernek szüksége van az állatok közelségére. Feltétel nélkül etetik, gyógyítják, orvoshoz hordják őket – ami csöppet sem olcsó mulatság. Mennyiségi aggályaik sincsenek: féltucat vaksi kölyköt ugyanolyan féltő gonddal vesznek körül, mint egyetlenegyet. Hosszú távon így nyilván fennáll a túlszaporodás veszélye – de ez már legyen az isztambuliak gondja.

Címszereplőink jövőjét inkább a város gyors modernizálódása veszélyezteti. Az utóbbi években gombamód nőnek a toronyházak, fokozatosan visszaszorul a természet, lassan talpalatnyi föld sem marad a cicóknak. Félő, hogy eltűnik ez a mesés, hol volt-hol nem volt macskaparadicsom.

Kár volna érte; már akkor is, ha csak feleannyira idilli, mint amennyire Ceyda Torun láttatja. Bár napjaink török belpolitikájára ugyancsak ráférne az imázsjavítás, ki tudja: valaki talán éppen a Kedi hatására látogat el először Isztambulba - megnézni, ott vannak-e még a macskák.  

Szólj hozzá!
Címkék: macska balkán

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr2212914391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.