saját szoba

film

Porco Rosso – A mesterpilóta / Kurenai no buta (1992)

2014. június 09. 00:25 - wim

Kettétörni készül varázspálcáját Hayao Miyazaki, az animáció alighanem legnagyobb élő mágusa: tavaly a velencei filmfesztiválon bejelentette visszavonulását. Igaz, nem először teszi, de ahogy múlnak az évek (idén töltötte be a hetvenharmadikat), mind nagyobb a valószínűsége, hogy tartja is magát az elhatározásához. Legújabb művét búcsúdarabként hirdetik: a hamarosan nálunk is mozikba kerülő, önéletrajzi ihletésű Szél támad újfent a mester állandó témáját, a repülést emeli fókuszba. Ámulhatunk majd szájtátva (lásd az előzetest); de hogy addig is hasznosan teljék az idő, előveszem animéi sorából a leginkább idevágót és valószínűleg legkevésbé ismertet, a Porco Rossót. Témájában, hangvételében ugyanúgy távol áll a mesétől, mint az új darab. Cinikus önportré, a repülés dicsérete.

porco-rosso-seaplane-cloud.jpg

Ha az életművön végigtekintünk, sűrűn cikáznak orrunk előtt a légi járművek. Ahol nincs gép, ott sárkány is megteszi vagy a jó öreg seprűnyél. A rendező vonzalma az égi magasságok iránt családi eredetű: édesapja repüléstechnikai mérnökként dolgozott, később saját, vadászgépeket gyártó vállalatát igazgatta. Egy darabig úgy látszott, hogy a fiú is apja nyomdokaiba lép, de nem így alakult, az animáció világa erősebb mágnesnek bizonyult. Hogy új szenvedélye mégsem söpörte el a régit, arról immár többszörösen meggyőződhettünk.

A jóval a Chihiro és A vándorló palota előtt született Porco Rosso a légi közlekedés hőskorát idézi, hidroplánok, vadászgépek röpködnek majd’ minden jelenetében. Cselekménye szédületes levegőbeli összecsapásokon és üldözéseken keresztül vezet előre, szereplői vadászpilóták, repülőgép-tervezők és légikalózok– megannyi lelkes szakmabeli. A film kifejezetten felnőtt nézőknek készült: sztorija – a főhőst sújtó varázslatot leszámítva – hiteles és valószerű, a benne rejlő dilemmák, utalások, a noiros stíluselemek mind-mind az érettebb közönséget célozzák. Csakhogy humoros túlzásai, pofonegyszerű karakterei vagy az olyan mókás figurák, mint a Laputából ismerős, infantilis kalózhad az ellentétes irányba hatnak, a gyermeki nézőpont felé tolják a melodrámát. Amit így kapunk, nem hasonlítható egyik Miyazaki-műhöz sem; mesének túlontúl realisztikus, drámának kissé elrajzolt, de vitathatatlanul lírai.

coloriage-avion-porco-rosso-2.jpg

Históriánk a két világháború közötti, fasizálódó Olaszországban, az Adria szigetein és légterében játszódik, a címszereplő „Vörös Disznó” az olasz légierő kötelékéből dezertált pilóta. Elszántan küzd a tengeren garázdálkodó légi kalózok ellen, néhanapján a búgó hangú Gina bárjában iszogat, akihez minden jel szerint gyengéd szálak fűzik. Az egészben csak annyi a szokatlan, hogy Porco nemcsak nevében, de fizikai valójában is egy mázsás sertés. Civilben ballonkabátot és puhakalapot hord, mint Humphrey Bogart, sőt úgy is viselkedik, mint egy rezignált noir-hős. Elnézve a kiábrándult, sokat megélt bűnvadász történetét kicsit olyan érzésünk van, mintha egy disznó főszereplésével pörgetnénk újra a Casablancát. Persze, nem akármilyen disznóról van szó: bármilyen hihetetlen, az első megrökönyödés után simán elfogadjuk, hogy a kisugárzása minden nőt megbolondít, legyen szó csitri tervezőlányról vagy a szívdöglesztő Gináról.

A hajdani Marco egy gyilkos légibevetés során vált Porcóvá, ahol rajta kívül minden bajtársa odaveszett (víziója az elesettek ég felé tartó csapatáról a film legemlékezetesebb, legköltőibb képsora). Hogy pontosan mi történt akkor, nem derül ki, fontosabb az átváltozás szimbólumértéke, hiszen ennél érzékletesebben aligha lehetne kifejezni hősünk tökéletes kívülállását (negatív önértékelését/ önkéntes belső emigrációját/ megbélyegzettségét). A sebzett lelkű Porco mindennemű érzelmi kapcsolatot elutasít („a jók mind meghaltak), és büszkén vállalja identitását: „inkább vagyok disznó, mint fasiszta”. A sarkos politikai állásfoglaláson kívül több frappáns megjegyzés is elhagyja irdatlan méretű száját, legkedvesebb mondatom az a weöresi ars poeticával felérő kijelentés („egy disznónak repülnie kell), mely még a történetbe csempészett életrajzi utalásoknál is jobban meggyőz afelől, hogy Porco a rendező alteregója.

porco-2.jpg

A helyszín, a történelmi kulisszák miatt Miyazakinak ez talán a „legeurópaibb” munkája. Szinte otthonos közelségben mutatkozik előttünk a húszas évek Olaszországa. Igéző ipari enteriőröket láthatunk, autós üldözést Fiat tehergépkocsival, a repülőgépgyárban – férfiak híján – szorgoskodó asszonysereget, máskor az Adria napfényes kékjét, mediterrán szigeteit csodálhatjuk üdítő tájképeken. Az európai szellemiség még vicces ellenpontot is kap a kalózok által felbérelt „tipikus” amerikai vadászpilóta, Curtis személyében. Közte és malac hősünk között zajlik a finálé nagyszabású összecsapása – Cherchez la femme…, ahogy az egy valamirevaló noirhoz illik. Légi párbajuk hatalmas víz alatti bunyóba megy át, ám az ingyencirkusz után újból ránk telepszik a rezignáció, mivel Porco Rosso alapjában véve tragikus hős. Nem tudni, milyen alakban repül tovább (a befejezés talányos), de bizonyára nem árulok el azzal nagy titkot, hogy egyedül.

Ami a gyerekeket illeti, tíz-egynéhány éves kortól nyugodtan beültethetjük őket a film elé. Ismerek párat, akiknek nagyon bejött. (7/10)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr316289378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.