saját szoba

film

Izomagyak / Pain and Gain (2013)

2014. február 09. 15:02 - wim

 

Lázálmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer még Michael Bay-alkotásról értekezem a saját szobámban, de félre az előítéletekkel! A blockbuster-gyártás rutinos szakembere meglepően bölcs és véresen abszurd darabot alkotott két Transformers között, jóformán aprópénzből.

pain-and-gain-movie-5.jpg

Rajongói többsége lehet, hogy fanyalogva fogadta, és ha némelyiküknek sikerült is gondtalanul végigkacagnia, az Izomagyak attól még nem egyenlő egy újabb bugyuta Bad Boys-epizóddal. Körülbelül annyira tekinthető akcióvígjátéknak, mint amennyire vegytiszta akció-sci-fi, mondjuk, a Csillagközi invázió. Persze, van itt izom kötegszám, bay-esen lassított robbanások, lángtengerek, tangabugyik, szilikonmellek és egyéb nyalánkságok, csak éppen nem a rendezőtől megszokott kontextusban. A dögös csajok és kigyúrt fickók ezúttal sem nem vonzók, sem nem macsók, inkább szánalmasak. Az átlagosan induló sztori mind groteszkebb, mind képtelenebb fordulatokat vesz, egyre morbidabb poénokkal. Szatíra ez a javából, cinikus, fekete humorú, amelynek harsány színkavalkádja mögött nagy, süket sötétség terpeszkedik.  Csak egy a gond vele: túl hosszú.

A történet (mint azt közbeszúrt feliratok is hangsúlyozzák), valós, a maga idején meglehetősen nagy port kavart bűnesetet elevenít fel. Többen már a film készültének puszta hírére felháborodtak, és kegyeletsértéssel vádolták az alkotókat, amiért nem átallanak gúnyt űzni mások tragédiájából. A forgatókönyv a Miami New Times azonos című, tényfeltáró cikksorozatán alapul. 1994-ben Miamiban néhány testépítő elrabolt egy gazdag vállalkozót, kizsarolta tőle minden vagyonát, majd brutálisan meggyilkoltak egy (mellesleg magyar származású) üzletembert a barátnőjével együtt. Bár nevetséges hibákat halmoztak rakásra a végrehajtás során, tervük csodával határos módon mégis működött, és nem buktak le mindjárt az első percben. Az ügyben érintettek szerint ugyan a film elferdíti az igazságot, de ettől még tény marad, hogy a Sun Gym banda eséllyel pályázhatna minden idők legbénább bűnözőinek címére.

izomagy.jpg

Sun Gymnek az edzőtermet hívták, ahol a hírhedt társaság összeállt. A nagyravágyó, de korlátolt személyi edző, Daniel Lugo (Mark Wahlberg), a nála kicsivel talán jobb érzésű, de semmivel sem okosabb Adrian Doorbal (Anthony Mackie), valamint a börtönben megtért, nagydarab mamlasz Paul Doyle (Dwayne „The Rock” Johnson) radikális javulást akarnak az életminőségükben – mert megérdemlik. Ha már annyi munka és izzadság árán megvalósították értékrendjük csúcsát, a formásra gyúrt testet, csak anyagi jólétre kell szert tenniük ahhoz, hogy kerek legyen a világ. Nekilátnak hát az önmegvalósításnak a maguk fantáziátlan módján, emberrablással és zsarolással, elképesztő bénázásokkal tarkítva az akciókat. Lugo, tettei igazolására, felváltva motyogja maga elé a rámenős tréner (Ken Jeong) tanítását („Be a doer!”) és az „amerikai álom” közhelyes frázisát.

Erőltetett, ám egy idő után megszokjuk, hiszen ez az edzőtermek izzadságszagát árasztó, otromba sutaság stílusalkotó tényező. Hasonlóan hat az elcsépelt, egyes szám első személyű narráció is, és bár az elbeszélés egy idő után többszólamúvá válik, megmarad a maga földhözragadtságában, összhangban a gyalulatlan karakterekkel. Wahlberg faarca tökéletesen megfelel az általa játszott érzéketlen, tompaagyú figurának, különösebb színészi teljesítményre nincs is szükség a részéről. A nagyjából önmagát alakító Dwayne „The Rock” jelleme valamivel összetettebb, Lugóval ellentétben őt még szeretni is lehet.

izom.jpg

Üres fejű és lelkű hőseink képzelete csak odáig terjed, hogy meg akarnak gazdagodni; arról viszont fogalmuk sincs, mit kezdhetnének a megszerzett vagyonnal. A pénzt ki-ki a maga agyatlan módján éli föl, egyszerre röhejes és bőszítő ostobasággal; a néző nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Nem sokkal különb a másik oldal sem, a „befutottak” világa: Victor Kershaw, a megirigyelt self-made man ügyeskedő offshore-bajnok, a trió másik áldozata telefonszex-üzletből szedte meg magát. Teljes az erkölcsi-szellemi zűrzavar, a hiányzó értékek helyén tátongó űr fölött pedig tort ül a butaság.

Jóllehet, az alaphistória eleve abszurd, Bay rátesz még pár lapáttal. Idióta humorral elegyíti, feliratozza, rikító színűre pingálja (összhangban a Miami-feelinggel), trükkökkel stilizálja és lendületes zenékkel dobja fel. El kell ismerni, ebben a parodisztikus szövegkörnyezetben még kedvelt, máshol ízléstelennek ható effektjei is jól működnek. A végeredmény triviális, de irgalmatlan gúnyrajz az amerikai álom visszásságairól és az emberi hülyeségről. Mindennek a tetejébe szórakoztató önkarikatúra, amennyiben a rendező éppen saját korábbi filmjeinek szellemiségét és eszközeit teszi nevetségessé. Bármilyen vicces azonban a három izomagy szerencsétlenkedése, nem tudunk rajtuk önfeledten nevetni, mert nehéz szabadulni a gondolattól: ez nemcsak Amerika.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr365805502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.