saját szoba

film

Breaking Bad – az utolsó nyolc epizód (2013)

2013. november 18. 00:00 - wim

 

másfél hónapja nem titok többé, miként végződik Walter White pályafutása (Albuquerque-ben időközben már a temetés is lezajlott). Lelkes rajongója lévén nem állhatom meg, hogy késve bár, de el ne búcsúztassam.(A korábbi részekről írt cikket lásd itt).

breaking-bad-season-5-finale.jpgSzurkoltam, hogy méltó lezárást kapjon ez a remek sorozat. Különösebb okom nem volt persze az aggodalomra (hacsak nem számítom a Dexter okozta csalódást), hiszen mind a négy és fél évad igencsak tudatos koncepcióról árulkodott. Gilliganék láthatóan tisztában voltak vele, mit akarnak. Mostanra kiderült, hogy összeszedettségüket a fináléra is megőrizték. A záró fejezetben csupán a már elindított cselekményszálakat futtatják ki és varrják el; mindenki megkapja, ami neki jár, a néző pedig azt, amire nagyjából számíthatott. Szépen kikerekedik a történet, különösebb extra csavar nélkül, a végkifejlet logikusan folyik az előzményekből, ám ez messze nem azt jelenti, hogy híján volna az izgalomnak.

A törvény, hogy a tettek  következményeit nem lehet elkerülni, mindvégig rávetette árnyékát az eseményekre. Walter White most a következményeknek valóságos tornádójával kénytelen szembesülni, mely magával ragadja őt és mindazokat, akik közel állnak hozzá. Eljött a nagy leleplezések, nagy veszteségek, végső összecsapások ideje. Jó darabig egymást érik a közelikre komponált, szigorú szópárbajok, de nem kell sokáig várnunk, hogy durvuljon a helyzet: mesterien felépített, magasfeszültségtől szikrázó jeleneteket élhetünk át, drámai fordulatokat, nagyszabású akciókat.

breaking-bad-season-5-episode-14-walts-pants-cameo.jpgSűrű, sötét tragédia ez, a szó klasszikus értelmében; nem hígítja fel immár groteszk humor, balekok csetlés-botlása, csak néhány pillanatra világítja be egy-egy barátságos fénypászma a múlt ködéből (Pete Skinny és Badger mint dörzsölt bérgyilkosok). A képi világ elsötétül, a zene gyérül. Legfeljeb szokatlan beállítások, trükkös nézőpontok emlékeztetnek olykor-olykor a régi, laza Breaking Badre. A tudomány rég kiszállt a játékból, a szót mostanra a fegyverek vették át; méreg és árulás, hamis eskü járja, atyafiak néznek egymással farkasszemet – akár egy királydrámában. Az elbeszélés magasan túlnőtt a kezdetek hétköznapi kisrealizmusán, fokozatosan, szinte észrevétlenül alakult át a lépték. Walter ha nem is királlyá, de vérbeli maffiózóvá keményedett, Jesse szavaival élve: „maga az ördög”. A 14. rész címe (Ozymandiás) Shelley versét idézi meg, egykor hatalmas uralkodó sivatagban porló szobráról: e párhuzam nemcsak a várható végkimenetelt vetíti előre, de Walt históriájának örökérvényű vonásait is kidomborítja. Ezek után ne csodálkozzunk, ha az utolsó pénzeshordó görgetését látva kiáltást vélünk hallani: "Országomat egy lóért!”.

A záró epizód címadása szintén jelképes, csak épp egy másik stílusalkotó tényezőre erősít rá. Felina Marty Robbins cowboy-balladájának, az El Pasónak titokzatos nőalakja; vehetjük úgy is, mint Walter szenvedélyének, pénz és hatalom általi megszállottságának metaforáját. A kocsiban felhangzó dal, szövegének összecsengése a cselekmény bizonyos pontjaival szervesen simul a széria egészét fémjelző, e fejezetekben újult erővel feléledő western-hangulatba, amit Új-Mexikó sziklás sivataga és a latinos dallamok mellett a szcenírozás is garantál. Legékesebb példa erre a 13. epizód fináléjának brutális standoffja – a sorozat egyik leggyomorszorítóbb, legbriliánsabban szerkesztett képsora.

2013-09-24-breaking-bad3.jpgWalt küzdelme a túlélésért nem sok eséllyel kecsegtet az újra támadó rák, a DEA és a követelőző drogmaffia szorításában. A legelkeserítőbb mégis az, hogy elvesztette hitelét a családtagjai előtt. A szakadás végleges – képileg markánsan érzékelteti ezt Skylerrel való utolsó találkozásuk alkalmával a kettőjük közti teret (és képmezőt) átszelő oszlop. Walt most már nyíltan kimondja, amit eddig önmagának sem mert bevallani: piszkosul élvezte a meth-bizniszt, mert végre úgy érezte, hogy él. Ha idáig hazudott is, mint a vízfolyás,  ezúttal igazat szól, és éppen a lényeget illetően.

A történet végső szakaszában elmarad mellőle az összes szereplő, figyelmünk egyedül őrá, útjának utolsó stációira összpontosul. Hátralévő idejében lezárja félbemaradt ügyeit: biztosítja a család járandóságát, ellenségeit pedig szó szerint elsöpri a föld színéről. A rafináltan kiagyalt, könyörtelen végítéletben mindenki elpusztul, aki könnyűnek találtatik – szerzőjét is beleértve. Egyedül Jesse az, aki – évadokon átívelő pokoljárása után – megérdemli a szabadulást. Hosszú lenne felsorolni, mi mindent veszített Walt miatt, ámde bármilyen fonákul hangzik, nyert is valamit: a csapások, a lelkiismeretével folytatott permanens küzdelem mitugrász kölyökből férfivá érlelték. Mostanra még nyilvánvalóbb, hogy erkölcsileg ő volt és maradt itt a legszilárdabb, legtisztább karakter.

breaking-bad-516-felina.jpgAz elhagyott laborban búcsúzunk Walttól, így ér össze kezdet és a vég. Úgy látszik, hazaérkezett, szeretettel simítja végig kedves főzőedényeit. A lendületes zene a fénykort idézi, egyúttal valamiféle fellélegzést közvetít. „Guess I got what I deserved…” – ez így igaz, ne szépítsük, a megkönnyebbülés azonban nem(csak) innen ered. Ha élvezettel mártózott is meg a mocsokban, nem felejtette el az origót, amiért letért az egyenes útról, ami által tetteit igazolva látta, és ami a végére valóban a legfontosabbá vált a számára: a család megkapja a pénzét, sőt a gonoszoktól sem kell tartania. Elérte célját, most már megnyugodhat; békét nyer, ha feloldozást nem is, ez utóbbival tisztában van. Hosszú a bűnlajstrom, és a cél nem szentesíti az eszközt.

Mr. White lelkéből Walter sohasem tűnt el egészen Heisenberg mellől; jó volna tudni, hogy az utolsó pillanatokban vajon melyikük kerekedik fölül, ám ez nyitott kérdés marad. A „Baby blue” csúfondáros kétértelműségének köszönhetően a válasz megfoghatatlanul lebeg tovább a levegőben. Nézőpontunk egyre följebb emelkedik: az utolsó kép régi, kedvelt beállítást éleszt újra, végső, nosztalgikus összegzésként – akár egy szomorkás hommageSorra érkező rendőrautók villogófényében – valahogy mindig is így képzeltük – búcsúzunk kedvenc kémiatanárunktól és öt felejthetetlen évadtól. Requiescat! (10/10)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr435639532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.