saját szoba

film

Chihiro Szellemországban / Sen to Chihiro no kamikakushi (2001)

2013. szeptember 28. 23:40 - wim

 

Japánban, a mangák hazájában magától értetődő, hogy az animé nemcsak a gyerekek szórakozása. Nemtől, érdeklődéstől függően minden korosztály találhat kedvére valót a színes műfaji palettán: akciót, pornót, romantikusat, darabolóst és sok más egyebet, közöttük persze ott vannak a kicsiknek szóló rajzfilmek is.

bálvány.jpg

Hayao Miyazaki, a nyugaton legismertebb japán animációs rendező egyedi eset. Saját bevallása szerint gyerekeknek szánja ugyan a műveit, de teljes mélységükben csak felnőtt fejjel lehet felfogni őket – ezt nevezem én családi filmnek. Helyszínei, a figuráit körülvevő tárgyi környezet és maguk a történetek is európai vonásokat hordoznak (a Chihiróról például az Alice Csodaországban vagy az Óz… juthat az eszünkbe), meséiben újra meg újra felbukkan  a háborúellenesség, a környezetvédelem motívuma, miközben szereplőinek egymáshoz vagy a természethez fűződő kapcsolatát olyan mély bölcsességgel jeleníti meg, aminek az eddig látott Pixar-vagy Disney-produkciók a közelébe se férnek.

Főhősei rendszerint gyerekek, legtöbbször lányok. Ezúttal egy 10 év körüli, durcás kislány (Chihiro), aki a történet kezdetén éppen új otthonuk felé autózik szüleivel. Új város, új iskola – a morcosság szorongást leplez. Elvétik az utat, egy erdei ösvény különös létesítményhez viszi őket. Olyan, akár egy elhagyatott vidámpark, ám az üres épületek között ínycsiklandó illat száll. A szülők nem bírnak parancsolni mohóságuknak, és nekiesnek az ott talált finomságoknak. Emberi mivoltukból mindjobban kivetkőzve habzsolnak, végül a szó szoros értelmében is disznóvá változnak. Leszáll az alkonyat, a város megtelik árnyakkal, és a magára maradt Chihiro számára lidérces kaland veszi kezdetét. Kiderül, hogy az épületek nem lakóházak: a város az istenek fürdőhelye. A sötétség beálltával özönleni kezdenek a fürdővendégek: bizarr, bohókás vagy félelmetes lények. A kislány, ha akarná, sem tudná többé elhagyni a helyet, de nem is akarja, hiszen fel kell szabadítania szüleit a gonosz varázslat alól.

fűtőház.jpg

E világnak szigorú törvényei vannak: csakis munkával lehet benne polgárjogot nyerni, továbbá ügyelnünk kell arra, hogy ne feledjük el igazi nevünket, különben örökre itt ragadunk. Yubaba, a birodalmat irányító főboszorkány elveszi Chihiro nevét, viszont munkát ad neki a fürdőházban. A lány, akit egy idevalósi varázslófiú, Haku vesz védőszárnyai alá, talpraesetten végzi el a ráosztott feladatot: miután egy ősi folyamistent megszabadít a rárakódott irdatlan méretű bűzös szemétkupactól, elnyeri az egész személyzet rokonszenvét. A fiú abban is segítségére van, hogy Chihiro ne felejtse el a saját nevét – ez azonban kölcsönös, hiszen Hakut, a valamikori folyót épp a kislány ébreszti rá arra, ki is ő (a fiú) valójában. A név tudása, az önmegismerés sorsdöntő fontosságú, és ehhez – a látottak alapján – a szerelemnek is lehet némi köze.

Valószerűbbé teszi a figurákat, hogy egyikük sem egyértelműen rossz vagy jó, még az arcnélküli démonról sem könnyű eldönteni, hová tegyük: egyszer az alkalmazkodó szeretetvágy, máskor a visszataszító birtoklási téboly megtestesítője. Ha nem zavartatjuk magunkat a főhős gyerekközönségnek szóló csetlés-botlásaitól (esik-kel, bukfencezik, mégis talpon marad), könnyű beleszédülni a film varázslatos atmoszférájába. A rendező a valóság aprólékos hűséggel ábrázolt elemeiből rakja össze fantáziavilágát. Bizonytalan álomlogikával kapcsolódik itt össze a fűtőház békebeli rendetlensége egy hagyományos japán ház puritán belső tereivel; hortenziákkal, rhododendronokkal pompázó éjszakai kert, hidegen derengő, lámpafényes hajnalok – az épület előtt időnként átrobog a menetrend szerint közlekedő vonat. A hangulatok szavakkal kifejezhetetlen többletet adnak az elbeszéléshez.

chihirokicsi.jpg

Különösen megragadó a Zeniba házához tartó csöndes vonatút valahol az éjszaka és virradat határán; a hosszú (kisebbeknek bizonyára unalmas) jelenet folyamán elhalványul az eredeti úticél, elmerülünk az utazásban, mely után a megérkezés olyan magától értetődő, mint egy hazatérés. „Semmi sem merül feledésbe, ami egyszer megtörtént…” – a történet bizonyos pontjai rég elfeledett harmónia emlékét éleszthetik a nézőben. Sokat segít a ráhangolódásban a jól eltalált kísérőzene – a szemlélődős részekhez szomorkás, meditatív zongoraszólam dukál.

Chihirónak minden esélye megvan rá, hogy olyanná váljon, mint a tradíciótól láthatóan elszakadt, a fogyasztás bűvkörében élő szülei. Kalandja azonban lehetővé teszi, hogy föléjük emelkedhessen. Kitartása és bátorsága révén egyedül is megállja helyét a vadidegen környezetben, mellesleg az első szerelem élményével is megismerkedik. Érettebbé, felelősségteljesebbé válik, és ami legalább ennyire fontos, feltárul előtte a létezés valódi arca, ember és természet alapvető egysége. Míg előbbi tapasztalataival a gyereknézők tudnak azonosulni, utóbbi az idősebbek számára szolgálhat tanulsággal.

A mese a végén körbeér: a család újra az alagútban baktat, mintha mi sem történt volna. Kint az autót levelek és porréteg fedi. Álom volt vagy valóság? A válasz hadd lebegjen és oszoljon szét a levegőben, ahogy illik. Egy a biztos: ha jól figyeltünk, Chihiróval együtt mi is bölcsebbek lettünk.

kupé.jpg

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr45538767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.10.13. 18:13:47

Jaj, ezek nagyon édes filmek. nekem mondjuk, A vándorló palota a kedvencem, de mind nagyon jó. Nem vagyok amúgy valami nagy anime-rajongó, sőt!, de Hayao Miyazaki tényleg olyan valószerűtlenül egyedi, egyéni, szinte nem evilági, hogy lehetetlen nem szeretni.

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2013.10.14. 16:00:50

@efes: A vándorló palota is bőven megérne egy posztot, ugyanolyan jó, többrétegű, mint a Chihiro.