saját szoba

film

Isten áldja Amerikát! / God Bless America (2011)

2013. szeptember 13. 22:18 - wim

 

still-of-joel-murray-and-tara-lynne-barr-in-god-bless-america.jpgAz Isten áldja Amerikát! nálunk nem túl közismert, de sokan kultiválják; ennek oka minden bizonnyal rém egyszerű alapképletében rejlik. Célkeresztjében a média, a modern társadalom rákfenéje, mely elhülyít, megaláz, manipulál satöbbi. A hős megmondja a tutit – lassan, tagoltan, hogy mindenki értse – , aztán odacsap a rohadékoknak, hogy csak úgy fröcsög a vér. Ám túl azon, hogy bírálatának minden szavával egyetérthetünk, nem közöl semmi újat. Hiszen minket is régóta irritálnak az itt bemutatott jelenségek, néha valóban jól jönne az a gépfegyver.

Bevált az előérzetem, Bobcat Goldthwait az elődei által régen keményre döngölt úton száguldozik, filmjének szinte minden mozzanatát láthattuk már valahol. Ha eltekintünk a sztori szerves részévé tett Bonnie és Clyde-párhuzamtól (amit maguk a szereplők is felvállalnak), jó néhány példa tolakszik még elő a Született gyilkosoktól a Hálózaton át az Összeomlásig.                                                        

Frank, a főhős (Joel Murray) elvált, magányos, középkorú tisztviselő. Döglik a tévé előtt, kezében sör, bámulja a minden csatornából egyformán ömlő szennyet, hallgatja a másik lakásból tutuló csecsemőt, továbbá szomszédai Michael Jacksonról folytatott épületes párbeszédét. Reggel bemegy a hivatalba, ahol szintén csak sztárpletykákról és rádiós aranyköpésekről folyik a szó, úgy látszik, az emberek egyébről már nem tudnak beszélgetni.

pisztolyos.jpgGoldthwait nem bíbelődik a részletekkel: nagyvonalúan, markáns kontúrokkal skicceli fel példázatát. Hősünk este hányingert kap a tévéműsortól, másnap délelőtt kirúgják a munkahelyéről, délután az orvos közli vele, hogy agydaganata van. Hazatérve még meghallgatja a telefonból lánya hisztijét, amiért iPhone helyett Blackberryt kapott, miközben a tévéből ugyanaz megy szimultán egy valóságshow tizenéves üdvöskéjének előadásában (Cadillac Escaladet akartam!…), de ekkor már a néző is érzi, hogy ez az utolsó csepp a pohárban, kész, vége, tovább nem lehet spannolni a feszültséget. Frank  autóba vágja magát, és lelövi a tévében látott, elkényeztetett kis bestiát, majd megpróbál véget vetni az életének. Egy váratlanul a lakásába toppanó kamaszlány, Roxy (Tara Lynne Barr) érvei előtt meghajolva azonban máshogy határoz: a lánnyal együtt felkerekedik, hogy folytassa, amit elkezdett – halál arra, aki megérdemli!

Ezen a ponton borul is az egész építmény. Vigyázni kellene az efféle kijelentésekkel (én inkább meghagynám Dexternek), elvégre ki dönti el, kik azok az elvetemültek, akik megérdemlik? Frank szerint a hisztis tinisztár szülei, a moziban hangoskodó huligánok, egy fickó, aki egyszerre két parkolóhelyet foglal el,  a Bumeráng egy pimasz moderátor, a Megasztár az Amerikai Szupersztárok zsüritagjai…, de ha Roxy logikáját követjük, nagyjából mindenki potenciális áldozat, akinek nem tetszik a képe.

Médiaügyben azért mégsem az a megoldás, ha halomra lőjük az összes médiagecit (copyright by Mickey) – bár feszültséglevezetésnek nem utolsó dolog – , sőt a film tanúsága szerint (SPOILER) ez a tevékenység épp ellenkező hatást vált ki. Hiszen Frank azáltal, hogy megöli, mártírrá avatja a népszerű műsorvezetőt, a védelmébe vett, ütődött  megasztárosról pedig kiderül, hogy nem tart igényt szánalomra, ő is csak a gépezet része. Egyáltalán, kettejükön kívül ki akar itt megoldást? Mindenki jól érzi magát úgy, ahogy van, nincs szükség önjelölt megváltókra.

mozibanül.jpgA reklámok, műsorbejátszások erősen sarkítottak (malacfingós csengőhang, használt tamponnal dobálózás) helyenként sután eltúlzottak, mint a tehetségkutató antisztárjának hamis éneke; nem mondanám, hogy életszerűtlenek, mert lényegre törően idézik meg a bulvárműsorok világát, de így, egy rakáson eléggé tendenciózus az összhatás. Az elbeszélő játékosra veszi a figurát, morbid humorral igyekszik viszonyulni a történethez. Vágyálmok, képzelődések, néha animációs betétek szakítják meg a cselekmény menetét, és jó pár abszurd helyzet kerekedik. A stilizálási szándékba belefér az az apróság is, hogy a gyilkos páros minden ellenállás nélkül furikázik több államon keresztül egy rikító sárga lopott verdával, és a kutya sem keresi őket. Az már jobban zavar, hogy a megcélzott hangnem nem érvényesül következetesen, időnként a melodráma felé is elcsúszik, ami különösen a befejezést teszi tönkre. Kínosan hosszúak Frank szájbarágós eszmefuttatásai korunk beteg társadalmáról, ami megint csak megakasztja az alapjában véve szórakoztató darab lendületét – még akkor is, ha minden szavával egyetérthetünk. Ha hozzávesszük a hiperintelligens Roxy felnőttes mondatait, amik sehogyan sem illenek egy tizenhatéves szájába, a végeredmény kész disszertáció.

Joel Murray rendkívül rokonszenves karaktere amúgy megérdemli a figyelmet, tulajdonképpen ő a legjobb az egész filmben. Régimódi erényeket képviselő, higgadt Don Quijote, virággal udvarol és védi a gyengéket, akit megbotránkoztatónak ítél, azt viszont – miután egyszer már átesett a holtponton – , tétovázás nélkül lelövi. Kár, hogy rajta kívül ott a partnere is, Roxy hiába követi őt tűzön-vízen át, abszolút hiteltelen, nem több egy feltűnni vágyó, vérszomjas tinédzsernél. Jól áll a géppuska a rakott szoknyához meg a kislányos varkocsokhoz, olyan boniésklájdos, de csak póz, és ez már nem feltétlenül a karakter hibája, hanem a rendezőé, amiért ilyen felületesen alkotta meg. Coolnak indult, de szimplán csak idegesítő lett.

Akit nem zavar, ha mindent a szájába rágnak, nyugodtan nézze meg a filmet (Joel Murray miatt egyébként is ajánlott), a szórakozás garantált, még ha nem is fog túl sok újat látni  vagy hallani. Végtelenül keserű – és sajnos, felszínes –  választ kap egy jól ismert problémafelvetésre. (6/10)

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr35512588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.