saját szoba

film

A Hit paradicsoma / Paradies: Glaube (2012)

2013. augusztus 28. 23:59 - wim

 

„Most megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három…”

 

Ha a pokolról kellene filmet forgatni, én biztosan Ulrich Seidlre bíznám. Az osztrák rendező mégis inkább „Paradicsom” címmel készített trilógiát a közelmúltban. Világszemléletében természetesen nem történt semmiféle pálfordulat; mindaz, amit megjelenít, igencsak távol esik a címben jelölt állapottól. A középső darabot nemrég mutatták be nálunk.

kék.jpgHit, remény, szeretet jelszavával kapcsolódik össze a három film (Paradies: Liebe, 2011 (Szerelmet a feketepiacról), Paradies: Glaube, 2012 (A hit paradicsoma), Paradies: Hoffnung, 2013 (A remény paradicsoma). Két korosodó osztrák háziasszony és egyikük kamaszlányának nyaralását kísérhetjük figyelemmel, az ő boldogságkeresésük áll a középpontban. Bármelyik részt kezdjük is nézni, hamar rájövünk, hogy az isteni erények emlegetése mennyire cinikus. Hiszen a szeretetet itt pénzért kínálják, a hit leple pedig bigottságot, beteges elhajlást takar. Paradicsomról meg aztán végképp nincs szó, legfeljebb az ideák szintjén; a szereplők csak vágynak utána, miközben egyikük sem tud kikeveredni a maga személyes infernójából. Más-más vezérfonálba kapaszkodva, egyformán tévútra sodródnak.

Seidl filmjeit nézni nem sétagalopp, szükség van hozzá némi mazochista eltökéltségre. Sivár, reménytelen világa, leplezetlenül provokatív attitűdje sokakból ellenérzést válthat ki. Korábban szentelt már a hit témájának egy jól sikerült, önmagához mérve egészen visszafogott dokumentumfilmet (Tudod, hogy van ez, Jézus..., 2003 - itt méltattam). A benne megszólalók kivételesen nem a rendezőtől megszokott deviáns, értékzavaros figurák; esetükben inkább a társtalanság, szeretethiány dominál, a Seidl-művek egyik alapmotívuma, mely a trilógia szereplőinek is legfőbb mozgatórugója. A Hit… viszont már devianciának sincs szűkében, a jól ismert polgárpukkasztó hozzáállással ragadja meg tárgyát.

aufmneu_span-12.jpg

Főhőse, Anna-Maria (Maria Hofstätter), a „Szerelem…” Teresájának testvére és szöges ellentéte.  Míg nővére Kenyában érzéki örömökben pancsikol, Anna mértékletesebben kívánja tölteni a szabadságát. Reggel-este önostorozással vezekel honfitársai vétkéért, napközben jókora Szűz Mária-szoborral a táskájában téríteni indul. Lakásában egy imacsoport találkozik rendszeresen, hogy együtt fohászkodjanak Ausztria katolikussá válásáért. Ezekbe az ájtatos mindennapokba zavar bele a hosszú idő után újra felbukkanó muszlim férj (Nabil Saleh). Nabil újrakezdést emleget, és ha már itt van, hitvesi kötelességére emlékezteti feleségét. A nőt kizökkenti nyugalmából a nem várt látogatás, életének azt a szakaszát éleszti fel, amit valószínűleg szívesen eltemetne. Egyre jobban elbizonytalanodik férje folyamatos szemrehányásai, állandó zaklatása miatt.

Nem csoda, hogy meginog, a hitével alapvető problémák vannak, akárcsak szexualitásával: betegesen izgatja a hatodik parancsolat, vallásos szenvedélye nem egyéb, mint félresikerült partnerkeresés – ennyiben a Liebe… Teresájához hasonló utat jár be. Jézusban nem az isteni személyt látja, hanem a fájóan nélkülözött szerelmes társat. Csodálja a szépségét, erotikus enyelgésbe bonyolódik a feszülettel, és amikor úgy érzi, becsapták – lásd a végét –, fúriaként esik neki. Minthogy a katolicizmusban csöppet sem ismeretlen az istenszeretet érzéki, már-már buja képekben való ábrázolása (Keresztes Szent János extatikus himnuszaitól kezdve az együgyű népénekekig), nem szólhatjuk meg a rendezőt ezekért az – úgymond – botrányos jelenetekért. E szélsőséges mozzanatok a vallásgyakorlás némely visszásságával is szembesítenek bennünket, amellett, hogy érzékeltetik hősünk teljes zavarodottságát. Hiába próbál rendíthetetlen maradni, a házastársak között csúnya összetűzések játszódnak le.

A férj muszlim volta amúgy fölösleges frontot nyit, hiszen itt nem vallások közti ellentétről van szó; még csak hívő-hitetlen szembenállásról sem. Anna csak egy extrém, egyedi eset, semmiképp sem általános érvényű negatív példa – ennyiben nem különbözik a Seidl-féle panoptikum freakjeitől. Kettejük mérkőzése mégis leköti figyelmünket, a kíméletlenül realista elbeszélői stílus és a nagyszerű alakítások eredményeképpen. Maria Hofstätter remek, és az amatőr szereplőknek is rengeteget köszönhetünk. Az alsógatyás Rupnik úr jelenete például fergeteges; kegyetlenül abszurd, ahogy a lábfájós átlagpolgár összetalálkozik a szakralitással. Az alkotó más műveihez képest azonban A Hit…-ben kevésbé érvényesül a groteszk látásmód, a szélsőségesen ellenpontozó szerkesztés. Szárazabb, nyögvenyelősebb a modora, a dialógusok sarkítottak, tételszerűek.

szimmetria.jpgA szavaknál olykor többet mond egy gondosan megszerkesztett snitt, jobban kifejezi a kapcsolatok ridegségét vagy a lelkekben zajló folyamatokat. Beszédesek a rendező védjegyének számító, kínosan precíz, gyakran szimmetrikus kompozíciók, hosszan kitartott állóképek. Ilyen például az imacsoport tablója vagy az ablaknál, nekünk háttal üldögélő Nabil herzogi párhuzamokat ébresztő, többször visszatérő képe. És ha már a filmes utalásoknál tartunk: az ominózus (dramaturgiailag fölösleges, nyilván provokációs céllal beiktatott) maszturbálási jelenet egyetlen pozitívuma a Murnau Nosferatuját idéző (a filmben ismételten felbukkanó) szépségesen kék látványvilág. 

Anna Maria története nem topog egy helyben, mint a Kánikula vagy az Import/Export hőseié vagy akár Teresáé. A vége felé elmozdul a kiindulóponttól, ha csak átmenetileg is (egy kis spoiler): a térítő útjáról hazaérkező asszony sírva kér bocsánatot a férjétől – ezúttal nem az Istentől. Különben nem sokat változik az eredeti felállás, kettejük gyötrő, társas magánya. A lehetőség mindenesetre adott a változásra, még nem tudni, mi történik a mélypont után. (Ha a kulcsot netán a stáblista alatt felhangzó egyházi himnusz kínálja, akkor nem reménykedem: Maria Hofstätter éneke újfent a földi dolgok hiábavalóságát vési az eszünkbe.)

Ulrich Seidl kérlelhetetlen tükre nem a hit vagy szeretet értékét teszi kérdésessé. Pusztán csak megmutatja, hová süllyedhet a legszentebb érték is, ha félreértelmezik. Hogy mi lesz a reménnyel, meglátjuk októberben.  (8/10)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr235482780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.