saját szoba

film

Take Shelter (2011)

2013. április 23. 15:47 - wim

 

Keress menedéket! – figyelmeztet a cím. Bár a film az amerikai közönség és a kritikusok körében egyaránt sikert aratott, a magyar mozikba nem jutott el.  Jeff Nichols független alkotónak pár évvel ezelőtti, erőteljes bemutatkozása után (Fegyverek és emberek, 2007) ez a második  rendezése. Izgalmas, összetett és nyugtalanító.

Curtis LaForche (Michael Shannon), ohiói építőmunkás, egy gyermek apja, háza előtt áll, és az eget kémleli. Ijesztő felhőgomolyag tornyosul felette sötéten, fenyegetőn,  akár egy Emmerich-sci-fiben. Aztán elered a piszkos, olajos eső. Hangja a következő snittre átvált a zuhanyból folyó víz csobogásába, békés otthoni idill zajlik a szemünk előtt. Képzelődés volt, amit az imént láttunk?  Esetleg múltbeli emlék? 

takeshelter_article-hero-1130x430.jpg

LaForche-ék szerényen, látszólag harmonikusan élnek. Szép ház, gyerek, autó, kutya. A férj  egy útépítő cégnél dolgozik, Samantha, a feleség (Jessica Chastain) varrással, hímzéssel járul hozzá a családi költségvetéshez. A szülők együtt járnak el hallássérült kislányukkal a fejlesztő foglalkozásokra. „Jó életed van” – erősíti meg a haver is, hogy még inkább kidomborodjék, mennyire rendben van minden hősünk körül, legalábbis a kívülálló szemével nézve. Senki sem gondolná, micsoda zűrzavar van a fejében ennek az első látásra kiegyensúlyozott fiatalembernek: makacsul visszatérő rémálmok, víziók gyötrik, melyek közeledő katasztrófát sejtetnek. A madarak sose látott alakzatban repülnek, saját kutyája tajtékzó dühvel támad rá, az emberek őrjöngő zombiként viselkednek; Curtis bármerre néz, mindenütt a közelgő ítéletidő előjeleit véli látni. Nichols utalásokat tesz lépten-nyomon, rendesen súrolva ezzel a didaxis határát: zivatar közeledik, ezért kell félbeszakítani a munkát, a nagytotálokon  hatalmas, szürkén habzó fellegek lapítják agyon a tájat; és mi más lehetne az új szó, amit Sam a kis Hannah-nak felír az ablaküvegre, mint a v-i-h-a-r ? 

A ház a város legszélén áll, civilizáció és vadon határán; jobban kitéve az elemek kényének-kedvének,  mint egy védett belvárosi övezetben. Ez annál is félelmetesebb, mert ha apokalipszisről beszélünk, az csak a természet felől jöhet, az ember által végzett  módszeres rombolás eredményeként (gondoljunk az első jelenetben hulló olajos esőre). Curtist mind jobban hatalmába keríti a családjáért érzett aggodalom, egyre több pénzt és időt áldoz rögeszméjére, hogy megerősítse a kert végébe ásott menedéket. Közben megpróbál ésszerű magyarázatot találni rémálmaira. Az eredménytől nem lesz nyugodtabb:  intézetben élő anyján éppen ebben a korban, harmincas éveiben mutatkoztak először a paranoid skizofrénia jegyei. Feleségét nem avatja bele a tépelődésekbe, így meghitt kapcsolatukat kikezdi a bizalmatlanság. Megszállottsága miatt az ismerősei szintén furcsán tekintenek rá, és mire észbe kap, már állását is elvesztette. Ahogy tökéletesedik a bunker, úgy  repedezik, omladozik körülötte jól felépített, stabilnak hitt élete. 

009-take-shelter-theredlist.jpg

Ismerős ez a közérzetjelentés a hitelválság tarolta Amerikából: nincs biztos pont, bárki padlóra kerülhet egyik napról a másikra. Cseppet sem új számunkra az aggodalom, mellyel a háziasszony a napi keresetet gondosan  megcímkézett dobozba rakosgatja. Vagy a fivér csöndes, ezerszer hallott intése: „Ne vegyél hitelre, arra rámehet mindened!”  A  fenyegetés átitatja a mindennapokat, és itt nem pusztán a soha nem látott katasztrófára kell gondolni. Tök mindegy, hogy tornádó tesz tönkre, jelzáloghitel, állástalanság vagy az elmebaj, bizonyos csak a bizonytalanság. Az ohiói bunkerember sok százezer családos ember paranoiáját testesíti meg. Félelmét nem csupán a várható külső veszedelem táplálja: retteg, hogy családapaként nem tud megfelelni, képtelen megadni övéinek az anyagi és fizikai biztonságot.

Lehetetlen eldönteni, világvége eljövetelét látjuk-e vagy egy neurózis kórtörténetét. A cím vonatkozhat mind a kettőre; utalhat a főszereplőt hajtó kényszerképzetre, de magunkra is vehetjük, az itt látottakat egyfajta sötét próféciának tekintve. Ha egy film látomással kezdődik, az a folytatás egészére rányomja a bélyegét. A Take Shelter esetében ez különösen igaz. Álom és valóság nehezen különíthető el egymástól; legtöbbször nincs semmi kapaszkodó, mintha a néző elbizonytalanítása alkotói szándék lenne. A talányos befejezés sem segíti a megértést. Minthogy a filmben valóság és vízió folyamatosan elegyedik, nem tudhatjuk, valóban megtörténik-e, amit a végén látunk, vagy Curtis képzelete játszik velünk. Az első esetben hősünk próféciája a végén beteljesedik (ez elég kommersz megoldás lenne), a második verzió szerint egy őrült elme képzelgéseit követtük egészen idáig –  melyekre mellesleg nem árt odafigyelni. Nem fontos, eljön-e a végén a vihar vagy sem, később még eljöhet.

take-shelter-movie-birds-michael-shannon.jpg

Lenyűgöző a film vizualitása, élvezet belefeledkezni a pazar képekbe. A kertvárosi kisvilágot közvetlenül a szomszédban monumentális, nyugtalanító táj ellenpontozza. Széles horizont, hatalmas égbolt – a  zavartalan tágasság szemlélődésre késztet (szintúgy, mint Malicknál, akit Jeff Nichols kapcsán gyakran emlegetnek), egyszersmind félelemmel tölt el. Ehhez képest a belső terek zsúfoltak és sötétek, de valamelyest a védettség illúzióját nyújtják. Az alkotás hangulata nyomasztó, néha sokkoló; a paranoiás légkör mindvégig megmarad, kezdve az első perctől, amikor a főszereplővel együtt megpillantjuk az égen a sűrű fekete felhőt. Nichols (apróbb sutaságai ellenére) képes fenntartani a feszültséget, sosem tudhatjuk, mi lesz a következő lépés. Mire odaérünk, hogy a főhősnek fel kell nyitnia a pinceajtót, csak úgy pattog a suspense a félhomályban. 

Kiváló színészek segítették a rendezőt. Shannon  a Fegyverek és emberekben is főszerepet játszott, pszichopatát sem először alakít. Minden adottsága  megvan hozzá, legfőképp érzelmeket alig tükröző arca. Nagyokat hallgat, darabos munkásember módjára, inkább csöndben emészti magát, de visszafogottságán  átsüt az elfojtott indulat. Az újabban egyre többször feltündöklő Jessica Chastain (A segítség, Az élet fája, Zero Dark Thirty) kamaszos bája, természetes játéka pedig szokás szerint lehengerel – én már csak őérte is megnézném a filmet, ha eddig nem tettem volna.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr875242975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.05.20. 19:24:35

nem láttam még, de bírom, hogy te is felfedezted ezt a jessicát :)