saját szoba

film

Emberek és istenek / Des hommes et des dieux (2010)

2013. március 24. 15:15 - wim

 

A húsvét előtti napokban mélyebb lelki-szellemi élményre vágyóknak  ajánlom Xavier Beauvois tavalyelőtti munkáját. Érdemes feleleveníteni a küszöbönálló nagyhét alkalmával.

ima.jpgOra et labora – eseménytelenül morzsolódnak egy kolostor mindennapjai, kevés szóval, munka és imádság szüntelen körforgásában. A francia rendező 2010-ben cannes-i Nagydíjat nyert filmje mindezt a maga egyhangúságában követi is jó két órán keresztül, nem kifejezetten a nagyközönség kedvét keresve. Hogy a hazai bemutató idején mégis két hét alatt kétmillió (!) nézőt vonzott a mozikba, nem is elsősorban a film vitathatatlan művészi értékeinek tudható be. A franciák érdeklődése egyértelműen honfitársaik tizennégy évvel korábbi, máig tisztázatlan tragédiájának szólt. 1996-ban a messze Algéria hegyei közt iszlám szélsőségesek elraboltak, majd kivégeztek hét francia szerzetest. Utólag legalábbis egy radikális csoport vállalta magára az akciót, de hogy valójában kik és hogyan követték el a gyilkosságokat, arról időközben egyre ellentmondásosabb információk láttak napvilágot. A holttestek soha nem kerültek elő, csak az áldozatok levágott fejeit találták meg. A honi közvéleményt érthetően felrázta a lezáratlan ügy filmre vitele, bár le kell szögezni, hogy Beauvois nem foglal állást; ami az ügyben homályos volt, azt továbbra is homályban hagyja. Oknyomozás helyett inkább erkölcsi, vallási síkra tereli a drámát, így téve lehetővé egy mélyebb, összetettebb értelmezést.

Jó emberöltőnyi ideje működik már a ciszterci kolostor az Atlasz-hegység-beli  falucska közelében, amikor a történet elkezdődik. A szerzetesek tökéletes összhangban élnek a helybéli muszlim közösséggel: ellátják a környék betegeit, segítik a falusiakat ügyes-bajos dolgaik intézésében, és a piacon együtt árulják portékáikat. Az idilli állapotot azonban egyre nyugtalanítóbb hírek zavarják meg, értelmetlen, vallási okból elkövetett gyilkosságokról, erőszakos cselekedetekről. Hamarosan itt is megjelennek a fegyveresek, a barátok pedig döntéshelyzetbe kényszerülnek: menni vagy maradni? Mert a maradás, nem kétséges, előbb-utóbb a biztos pusztulást jelentené számukra. A távozás viszont, bármennyire érthető és kézenfekvő megoldásnak tűnik is, a hozzájuk ragaszkodó, bennük bízó falusi közösség cserbenhagyásával, választott hivatásuk feladásával egyenlő. Amit nyerhetnek, „csupán” az élet; az ő esetükben ez nem is olyan egyértelmű nyereség. Életfelajánlás ide vagy oda, mindegyikük fél, ha nem is mondja ki. Végül mégis ki-ki egyenként, megküzdve saját gyengeségével és kételyeivel, ugyanarra az elhatározásra jut. A film túlnyomórészt e döntési folyamat ábrázolása, lényegében a fenti dilemmából kibomló hosszas és elmélyült meditáció, elkötelezettségről és áldozatvállalásról, bátorságról és gyengeségről. A dialógusok énekekkel, elmélkedésekkel, szentírási idézetekkel váltakoznak, melyekben újra meg újra felvetődnek a szereplőket nyomasztó kérdések és a lehetséges válaszok.  Fontos szerep jut a szövegeknek, ami igencsak próbára teszi a befogadó figyelmét. Hogy a kép teljes legyen, a vidék természeti adottságainak köszönhetően még a táj is e kiterjedt diskurzus részévé szegődik.

arab.jpgA rendház keresztény sziget a muzulmánok között; hogy ennek ellenére zavartalan harmóniában élnek együtt, az nem pusztán alkalmazkodás kérdése, hanem a kölcsönös elfogadásé, sőt tiszteleté. A beszélgetések és más textusok a két vallás lényegi azonosságát sugallják, továbbá, hogy a problémák alapvetően a tanok eltorzításából fakadnak. A rend tagjai a legtermészetesebb, leghétköznapibb módon élik meg hitüket. Napjaik Isten állandó közelségében telnek; imádság, mosogatás vagy kerti munka számukra egyként a derű és üdvösség forrása. Elfelejthetjük a vallással, hivőkkel kapcsolatos negatív előítéleteket, itt annak lehetünk tanúi, hogyan működik mindez felsőfokon megvalósítva, és ezt az alkotás úgy tárja elénk, hogy nyoma sincs ájtatos külsőségeknek, hamis pátosznak. Végtelen egyszerűséget tapasztalhatunk mind a filmes eszközök (vagy inkább eszköztelenség), mind a színészi alakítások terén. A spontánnak látszó képsorok gondosan megtervezett építménnyé állnak össze. A keresztény liturgikus elemekkel oda-vissza átszőtt történet majd’ minden tizedik percében a kápolnához térünk vissza, mely így nemcsak a kolostornak, de a filmnek is egyfajta spirituális középpontja lesz. E kékes félhomályban derengő képek egyszerre töltenek be formai tagoló szerepet, és jelzik a forrást, hová a szerzetesek újra meg újra visszavonulnak erőt meríteni - ami persze szimbolikusan, belső centrumként is értelmezhető. Nyilvánvalóak a bibliai áthallások a barátok együtt elköltött utolsó vacsoráját, majd elfogatásukat bemutató képsorok esetében. A vacsora, ez a 3-4 perces, Csajkovszkij-zenére komponált, megrendítő, néma szekvencia a film nagyjelenete; színészi és operatőri remeklés.

arcok.jpgA puritán elbeszélői stílus sokat bíz az arcokra, gesztusokra.  Könnyű dolga volt a rendezőnek, hiszen a szereplőgárdáról csak felsőfokban beszélhetünk. Játékuk mellőz minden modorosságot, egyszerű és alázatos – ennyi az egész, de a végeredmény döbbenetes. A legapróbb rezdülésük is hiteles, lehetőséget adva a nézőnek a minél teljesebb azonosulásra, és igazi katarzisra. Minden karakter eredeti, izgalmas személyiség, élen a karizmatikus Christian atyával, akit Lambert Wilson alakít megható odaadással. Legalább ilyen autonóm Luc, az idős orvos figurája (Michael Lonsdale), kinek bölcs derűje nemcsak közösségére, de ránk, nézőkre is kisugárzik. Folytathatnám a sort hat további névvel, és akkor még nem beszéltem az amatőr helybéliekről, akiknek jelenléte megteremti a cselekmény élő, autentikus közegét.

 Az Emberek és istenek nem könnyű falat; elmélyült, szemlélődő alkotás, igazi meditációs objektum. Ám ha valaki nem fogékony az itt felvetett morális problémákra, és/vagy ellenérzései támadnak, ha imádkozó embereket lát, jobb, ha távol tartja magát ettől az élménytől. (10/10)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr105149398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.