saját szoba

film

Hétköznapi mennyország / Sa som i himmelen (2004)

2012. december 24. 00:25 - wim

Méteres hó, angyalhaj, várakozás, és a megváltó is megérkezik - Kay Pollak filmje illene az ünnepi tévéműsorba. Idén ugyan már aligha kerül adásba, én azért megemlékezem róla, egy karácsonyi poszt erejéig.

A Hétköznapi mennyország a hetvennégy éves rendező negyedik, ezidáig legfrissebb játékfilmje. Ha hozzávesszük a tényt, hogy a négyből hármat is rangos fesztiváldíjakra jelöltek, gyaníthatjuk, hogy a mester nem ad ki a keze közül hevenyészve összecsapott munkákat. Ezzel a művével a bemutató idején országos sikert aratott, ami nem is csoda: ha a szüzsét nézzük, bármelyik hollywoodi stúdió elfogadná. Érzelmes mese a muzsika erejéről, közösségről, felelősségvállalásról, szikrázó összecsapásokkal, szerelmi szállal, sok zenével.

A főhős, Daniel Daréus, világhírű karmester (Michael Nyqvist), túlhajszoltságból eredő infarktusa után úgy dönt, feladja pályáját, és visszatér szülőfalujába. Sejti, hogy már úgysincs sok ideje hátra, a kevés hátralévőt a nagyvilágtól elzárva, magányosan szeretné eltölteni. Beköltözik az egykori iskolaépületbe, ám hamarosan felkérik a templomi kórus vezetésére. Rövid tépelődés után megragadja a lehetőséget, hogy megvalósítsa régi álmát: a zene által közelebb hozni egymáshoz az embereket. Különös figurája, szokatlan módszerei megosztják a falubelieket, egy részük rajongással, a másik ellenségesen tekint rá. Küzdelmét végül siker koronázza, sőt a szerelemre is rátalál.

heaven.jpg

Így első hallásra akár közhelyesnek is mondhatnánk, de Pollak, annak ellenére, hogy nem fukarkodik az érzelmekkel, ügyesen kerülgeti a giccs szirupos tócsáit, anélkül, hogy egybe is beletalpalna. (Bár, néha azért kevés hiányzik…) A sajátkezű forgatókönyv remekül építi fel a történetet, semmi túlírtság, fölösleges dialógus. A karakterek mind hús-vér átlagemberek, a maguk földhözragadt, ügyes-bajos dolgaikkal, hibáikkal és erényeikkel, és a konfliktusok is izgalmasak, életszerűek. Mindez jó alap ahhoz, hogy a felépítmény hasonlóan minőségire sikerüljön. Hogy Pollaknak sikerült, abban oroszlánrésze van az elsőrangú szereplőgárdának, akik spontán játékukkal tapintható közelségbe hozzák az történéseket. Igazi élmény elnézni őket, a mindig jókor bevetett kézikamerának köszönhetően az ember már-már arról is megfeledkezik, hogy mindez csak fikció. Esküdnénk rá, hogy alkalmilag összeverbuvált amatőrök, pedig igazi profikkal van dolgunk, a szó legnemesebb értelmében. Ráadásul minden jellem aprólékosan kidolgozott, az utolsó mellékalakig. Csupa esendő, hétköznapi karakter, valóságosak, hitelesek és valahogy mind ismerősek. Egyedül Lena kissé eszményített figurája lóg ki a sorból, de Frida Hallgrennek még azt is fenntartás nélkül elhisszük, hogy léteznek angyalok.

Túl azon, hogy az alkotó keresetlen egyszerűséggel, sőt humorral állít elénk végletes helyzeteket, az összképet még egy plusz jelentésréteggel gazdagítja. Az eredeti cím („Amint a mennyben”) ezt világosan ki is emeli, csak a magyar fordítás nem vesz róla tudomást. A Miatyánkból kiragadott sor vallásos felhangot pendít meg, s ez korántsem véletlen. Az új karvezető működése alaposan felforgatja a kórustagok és hozzátartozóik életét, a „nem békét hoztam, hanem kardot” szellemében, egyre többen kénytelenek szembesülni hibáikkal, téves döntéseikkel,  rég lappangó feszültségek törnek a felszínre. A mennyei összhang földi megvalósításához egy karmesternek nyilván a zene az adekvát eszköz, csakhogy a „saját hangjukat” megtalálók, miután felébredtek és kézbe veszik sorsukat, már nemcsak másképpen énekelnek; olyasmiket tesznek, amit álmodni sem mertek volna azelőtt. Hogy Daniel (aki mellesleg éppen karácsonyra érkezik a faluba) egyfajta krisztusi figuraként lényegében szabadító, megváltó szerepet teljesít be, arra a film jól átgondolt utalásrendszerrel hívja fel a figyelmet, kezdve a sokat sejtető címtől, vallásos szimbólumokon át konkrét bibliai párhuzamokig. Szerencsére nem lesz belőle szájbarágás; bár a történet jó néhány ponton összecseng a jézusival, nem érezni erőltetettnek. Pollak az analógiákat fölényes magabiztossággal szövi a cselekménybe, anélkül, hogy az arcunkba tolná, esetenként ki is fordítja, átértelmezi, miközben cinkos humorral idézi a keresztény ikonográfiát.

MV5BMTMxMTk4NTA0OV5BMl5BanBnXkFtZTcwNzE0MDMzNA@@._V1._SX640_SY489_.jpg

A szabadítás azonban kölcsönös, hiszen Daniel legalább annyira rá van szorulva, mint a többiek. Miközben ráébreszti őket, hogy a mennyország itt van karnyújtásnyira, tanúi lehetünk az ő személyes, a közösség, a másik ember révén történő megváltásának is. Hogy a befejezés mennyire sikeredett patetikusra, ki-ki maga döntse el. Az összhatás mindenesetre szívmelengető. (9/10)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr764979334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.