A magyar cím aligha tett volna kíváncsivá erre a love-storyra, no meg a cselekmény is valószerűtlenül regényes, de ne dőljünk be a látszatnak: meg kell nézni, és egyből látjuk, hogy a film egyáltalán nem csöpögős. Ellenkezőleg. Humorral oldja fel az érzelmesebb pillanatokat, ami pedig a regényességet illeti, Kumail Nanjiani stand-up komikus állítólag valóban így jött össze a feleségével, Emily V.Gordonnal, amint azt a Rögtönzött szerelem mutatja.

Egymásra találásuk történetéből írták a forgatókönyvet, Kumail Nanjiani (Szilícium-völgy) még el is játssza benne tíz évvel azelőtti önmagát, Michael Showalter rendezésében.  A végeredmény egy meglehetősen szabálytalan romantikus komédia lett, amely csak nyomokban tartja magát a műfaji keretekhez. Nem kevés időt szán a (kezdő) standuposok világának bemutatására, és az a körülmény sem mondható éppen tipikusnak, hogy a fiú a lány helyett annak szüleivel tölti a játékidő legnagyobb részét.

Hősünk, aki nappal Uber-sofőr, esténként félházas sóderklubokban lép fel, egyik műsoros estjén ismerkedik össze Emilyvel (Zoe Kazan). Egyre jobban belegabalyodnak a szigorúan egyéjszakásnak induló kapcsolatba, az igazi szerelem azonban szakítás után érkezik, elég szokatlan körülmények között. Emily váratlanul megbetegszik, az orvosok gyógyulása érdekében pár napig mesterséges kómában tartják, ekkor kerül újra a képbe Kumail: amint értesül exbarátnője állapotáról, haladéktalanul a kórházban terem. Ettől kezdve minden idejét a lánynak illetve annak családjának szenteli, saját szüleit pedig faképnél hagyja, a rá váró menyasszonyjelöltekkel együtt.

A főszereplő pakisztáni származása révén a kultúrák ütközéséből fakad az egyik alapvető konfliktus.  Hagyománytisztelő családja ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy ők jelöljék ki Kumail leendő feleségét. Mókás jeleneteknek lehetünk tanúi, amikor - minimum heti rendszerességgel - beugrik hozzájuk egy-egy „véletlenül” arra járó pakisztáni hajadon. A srác nem beszél Emilynek erről a házasítási cécóról, nehogy elveszítse őt, és viszont: otthon sem említi kapcsolatát, mert fél, hogy kitagadják. Mondanom sem kell, ebből gubanc lesz. A másik ellentét azonban már generációk között feszül, az Amerikában felnőtt fiú végül kénytelen-kelletlen beismeri szüleinek, hogy képtelen azonosulni a hitükkel és hagyományaikkal. Emily felmenőivel bezzeg egyből megtalálja az összhangot. Kölcsönösen segítik egymást, az együtt töltött időnek köszönhetően Kumail nemcsak volt (és leendő) barátnőjéről, hanem önmagáról is sokat megtud.

Ray Romano és a tüneményes Holly Hunter felejthetetlen párost alkotnak a Gardner-szülők szerepében. Az apa tétova, békés medve; oldalán a kicsi, de energikus Beth valóságos úthenger, anyai szeretettől fűtve egyforma hévvel áll ki tévedései és igaza mellett, akivel szembekerül, annak annyi.  Bevallom, a sok balfék standupos ellenére is ő volt számomra a legviccesebb, mellesleg a film legerősebb karaktere. Imádtam.  

A főszereplő Nanjiani hivatásához képest meglepően visszafogott figura, humora is a csöndesebb fajta. Színésznek eléggé lagymatag, különösen a drámai helyzetekkel nem tud mit kezdeni, de szellemessége sok esetben ellensúlyozza ezt a hiányosságot (sajnos, nem mindig). A történet során óhatatlanul előkerül a rasszizmus, az előítéletek, valamint a velük járó terroristás poénok; direkt nem lövöm le egyiket sem, kár lenne értük. A vicces-ironikus hozzáálláson túl az ügyesen alkalmazott kézikamerázás adja a film frissességét, spontaneitását, ettől lesz az egésznek valami dokuszerű, „rögtönzés” jellege. Ha már itt tartunk, mégsem akkora mellétrafálás ez a magyarított cím, ami a standup mellett nyilván az előre elrendezett házasságra is utal.

Könnyed-humoros mozi, határozottan szerethető. Egy a baj vele: túlságosan hosszú. Kevesebb üresjárattal pikpakk elintézhették volna másfél órában. (7/10)