saját szoba

filmek, sorozatok

Megtalált emlékek / Histórias que só existem quando lembradas (2011)

2013. december 25. 15:59 - wim

 

Történetek, melyek csak akkor léteznek, ha emlékeznek rájuk” – Júlia Murat első játékfilmje emlékek, mulandóság és fotográfia titokzatos összefüggésein tűnődik.

megtalalt_emlekek01.jpgRégóta dédelgette már a rendezőnő művének alapötletét. A kilencvenes évek elején Brazília hegyei között egyszer egy falura bukkant, melynek temetőjét lezárták, az ott lakóknak mérföldekkel távolabbra kellett temetkeznie. „Ez a látvány rabul ejtett, azóta akartam egy történetet írni valakiről, aki meg akart halni, de nem tudott, mert a faluja temetőjét bezárták.”

A helyszínül szolgáló néhány lelkes, világtól elzárt brazil falucskában mintha száz éve megállt volna az idő. Nincs elektromosság, a vasúti síneket benőtte a gaz, hamarosan talán az egész helységet elfoglalja a burjánzó vegetáció – egyelőre csak azért nem fenyegeti az elnéptelenedés, mert az idevalósi, kivétel nélkül idős emberek egyszerűen „elfelejtenek” meghalni. A temető zárva, kapuján rozsdás lakat; senki sem tudja már, hogy ki és miért tette oda.

Madaléna (Sonia Guedes) korán, még sötétben kel, hogy megsüsse a kenyeret. A kész cipókat kosárba rakja, és a gazzal benőtt sínek között dudorászva átballag velük a boltoshoz. Tesznek-vesznek, öregesen évődnek, Antonio kávét főz, majd kiülnek a padra. Templomba mennek, az asszony – a sírok helyett – a temető lezárt bejáratát gondozza, esténként levelet ír elhalt férjének. Nap mint nap ugyanazok a mondatok, mozdulatok ismétlődnek. Az álmos körforgást Rita, a fiatal fényképész (Lisa Fávero) érkezése zavarja meg. A lány pár napra száll meg Madaléna házában, ezalatt nem tesz mást, csak figyel, a környéken kóborol, és képeket készít. Ittléte nemcsak a falusiakat zökkenti ki a megszokott kerékvágásból: lassacskán őt magát is átformálja. Ahogy a zárkózott helybéliek, akikben eleinte csupán lencsevégre kapható témát lát, kezdik elfogadni, fokról fokra ő is feladja távolságtartását – egészen a teljes azonosulásig.

megtalalt_emlekek05.jpgRita és Madaléna: városi fiatal és falusi öreg – jobban nem is különbözhetnének. Mint az várható, kezdeti viszonyukat a disszonancia jellemzi. Fokozatos egymásra hangolódásukat diszkréten, külsőségeken keresztül mutatja be a film: a köszönések egymáshoz igazításától kezdve a Rita által használt kamera típusának megváltozásán keresztül odáig, hogy együtt látjuk őket a sínek közt baktatni a bolt felé. A két, merőben különbözőnek látszó embert a fotográfia hozza közös nevezőre. A lány a helybelieket fényképezi, és miközben megörökíti az élőket, a láthatókat, „előhívja” azt, ami láthatatlanul veszi körül őket: a múltat. A kamerája előtt helyet foglaló falubeliek ugyanúgy emlékezni kezdenek, mint a felvételeit nézegető vagy modellt ülő idős főszereplő, akinek házában a féltve óvott esküvői fotó mellett hajdanvolt szomszédok arcképei is ott lógnak a falon; maga sem tudja, kinek és miért őrzi őket, de mintha kötelességének érezné.

A fotó nemcsak az emlékkel, hanem a tovatűnő idővel szembesít. Madaléna, miután megnézi a róla készült portrét, más szemmel tekint saját magára, újra bele tud pillantani a tükörbe, elfogadja az idő, s azzal együtt önnön elmúlását. A lezárt temető többértelmű jelkép: megnyílása egyformán jelenti az emlékezet (Madaléna emlékei) és a halál felszabadulását. A cselekmény bonyolítása arra az ősi hiedelemre rímel, mely szerint a lefényképezett személy elveszíti lelkét vagy annak egy darabját. A kisfiú története még nyilvánvalóbbá teszi ezt az összefüggést. Bár utóbbi részlet kissé szájbarágós, és ezen kívül is akadnak még sutaságok, mindezek a hibák eltörpülnek a film erényei mellett.

Mindenekelőtt látványvilága ragadja el a nézőt. A képek tobzódnak a szépségben, anélkül, hogy öncélú esztétizálást éreznénk mögötte. Inkább a hely varázsa érint meg; a fotósnak jóformán keresnie sem kell, hiszen bármerre pillant, vizuális szenzációba ütközik, legyen ott elhagyatott magtár, rozsdás vasúti kocsi, hajnali égbolt, félhomályos üzlethelyiség vagy egymás hegyén-hátán heverő, kopott konyhai eszközök. A dolga pusztán annyi, hogy megörökítse és megmutassa a látottakat. A megörökítést pedig értsük szó szerint, hiszen a lefotózott dolog vagy személy bizonyos értelemben eltávolodik tőlünk, többé már nem az időben létezik.

F102-HISTORIAS-QUE-SO-EXISTEM-QUANDO-LEMBRADAS-2.jpgAz elbeszélés alaphelyzetét a fényképezés aktusa teremti meg. Nem a kész fotók épülnek bele a történetbe, a hangsúly a folyamaton van: képek születésének vagyunk tanúi, mely során a fotóalanyból tárgy lesz.  Gyakori eszköz a pillanat kimerevítése, sok az állókép, Madaléna időnként a kamerán felejti tekintetét. Egyes hosszan kitartott képeket direktnek érezni, még ha elfogadjuk is, hogy illenek a koncepcióba. Nappal természetes fény világítja meg a jeleneteket, esténként az egyszem petróleumlámpa világa hihetetlenül festői fény-árnyék játékra kínál lehetőséget. Rita eleinte modern, digitális gépet használ, amit később gyönyörűséges (valószínűleg saját készítésű), a hely szelleméhez jobban illő camera obscurára cserél. A vele készített fekete-fehér képeken szokatlan nézőpontból, kísérteties dimenzióban tűnnek elénk az ismerős objektumok.

A lassú tempó elegendő időt hagy rá, hogy szemünket a látnivalókon legeltessük, egyúttal hozzásegít, hogy a jövevénnyel együtt mi is ráhangolódhassunk az itt élők hullámhosszára. Van mit szemlélni Júlia Murat nőiesen finom, lírai alkotásán. Kár, hogy a befejezésben megbillen az addig tökéletes egyensúly, az események felgyorsulása, egymásra torlódása összecsapottá teszi a meseibe forduló zárást. De ettől függetlenül, azt hiszem, említettem már, hogy a film gyönyörű. (7/10)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr105708192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása