saját szoba

filmek, sorozatok

Egy szovjet rajzfilm és alkotója - Süni a ködben / Ёжик в тумане (1975)

2013. január 20. 22:10 - wim

Jurij Norsten bájos mesefilmjét nem sokan ismerik nálunk, pedig díjazták már keleten, nyugaton, mi több, 2003-ban Tokióban minden idők legjobb animációs filmjévé választották.

Számos rajongója akad a világ különböző pontjain, még Michel Gondry Björk-videóján is felfedezni a hatását. Hayao Miyazaki  kifejezetten a kedvencei közé sorolja ezt a varázslatos alkotást. Norsten egy másik művét mellesleg már 1981-ben, az első, Los Angeles-i animációs olimpián kikiáltották minden idők legjobb animációs filmjévé (Mesék meséje, 1979).

Ezek után felmerülhet a kérdés, csak nem Jurij Norsten minden idők legjobb rajzfilmrendezője? Egy biztos, egyike a legperfekcionistábbaknak, sőt, megkockáztathatjuk, hogy ezen a téren senki nem tesz túl rajta. A most hetvenkét esztendős orosz mester nem sok befejezett művet tudhat maga mögött, mindössze  hat darabot. Hihetetlenül komótos, akkurátus munkatempója miatt méltán ragasztották rá az "arany csiga" becenevet. Gogol-adaptációján, A köpönyegen 1981 óta dolgozik; miután háromfős teamjével két év leforgása alatt tíz percet készített el a tervezett hatvanötből, lassúsága miatt 1985-ben elbocsátották akkori munkahelyéről, a Szojuzmultfilm stúdióból. A köpönyeg azóta is készül – ha  befejezi, talán ez lesz élete fő műve, mindenesetre akkor majd elválik, meghozza-e gyümölcsét a művészi elképzeléseihez való megszállott ragaszkodás. Norsten távol tartja magát a számítógépes technikától, aprólékosan kidolgozott képeinek különleges térhatását például egymásra helyezett üveglapok segítségével teremti meg.

De lássuk a végeredményt, az elvarázsolt erdőt, a csipkefinom részleteket - a sündisznó meséjét, aki eltévedt a ködben (https://indavideo.hu/video/Suni_a_kodben):

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr695024058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása