Ősszel mutatták be az itthoni mozik John Hillcoat és Nick Cave legfrissebb alkotását. Nézhető, mi több, élvezhető, részleteiben kifogástalan, de ha egyben tekintjük, túl sok a zavaró apróság.

Lassan negyedszázada dolgozik együtt a két barát, rendező és énekes, ennyi idő telt el ugyanis, mióta létrejött első közös művük, a Ghosts...of the civil dead. A nálunk jobbára csak Cave-rajongók és filmőrültek által ismert brutális börtönsztori máig Hillcoat egyik legerősebb munkája. Mivel Az út című Mc Carthy-adaptációhoz (2009) Cave csak a zenét adta, 2005-ös westernjük, Az ajánlat óta a tavalyi Fékezhetetlen az első, mindenestől saját képükre formált darab. Hillcoat régi álmát valósította meg, amikor gengsztertörténet forgatásába kezdett, bár a végeredmény nem lett éppen tipikus műfajfilm. 

A forgatókönyv megtörtént eseményeket dolgoz fel: egy szeszcsempész család pályáját örökíti meg, az alapul szolgáló regényt Matt Bondurant, az egyik főszereplő unokája írta. Virginia állam egy eldugott települése a helyszín, az itt lakók többsége a szesztilalom idején abból él, hogy fű alatt méri krumplihéjból, szederből, kukoricadarából, fakéregből és egyéb olcsón hozzáférhető nyersanyagokból főzött pálinkáját. Egy amish szekta is tanyázik az erdőben, a hallgatag, befőttesüvegből szeszt szürcsölgető népek szomszédságában, és általában az egész szürkén derengő, erdős-bozótos környékből Cave alvilági regényének levegője párolog (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát).  Itt él és főz a három Bondurant-fivér, Forrest (Tom Hardy), Howard (Jason Clarke) és Jack (Shia LaBeouf).  A termék egy részét a városba szállítják, más részét helyben, saját kocsmájukban árusítják.  A helyi legenda szerint a testvérek elpusztíthatatlanok, ám ez a legkevésbé sem aggasztja a Chicagóból odarendelt, kikent-kifent szövetségi megbízottat. Charlie Rakes (Guy Pearce) a törvény más képviselőihez hasonlóan részesedést szeretne az italbizniszből, csakhogy a Bondurantok nem alkusznak, Rakes pedig nem nyugszik, míg be nem töri őket.  Jack, az izgága legifjabb minden erejével azt szeretné elérni, hogy bátyjai komolyan vegyék, ennek érdekében egyik ostobaságot a másik után követi el. Két nőalak színesíti a férfias palettát: Maggie (Jessica Chastain), a városból érkezett, femme fatale-megjelenésű pultosnő, és a lelkész hamvas leánykája, Bertha (Mia Wasikowska).

A fivérek története sokban Az ajánlatot idézi, főhősei ugyanolyan bozótlakó, a művelt világtól távol élő törvényenkívüliek, mint a szintén három Burns-fiú.  Franklin megye világvégi települése a szófukar helybeliekkel inkább emlékeztet a Vadnyugatra, mint Chicagóra. Hillcoaték egyáltalán nem tagadják a műfajkeverést, Cave egyenesen „wangster”-nek aposztrofálta a filmet.  Ettől függetlenül a kor - és annak tökéletes megfestése - alapvetően a fentebb említett zsáner irányába billenti a mérleget. Benoît Delhomme (Az ajánlat) felvételein igazi oldschool gengszterfilmbe illőn elevenedik meg a 30-as évek városi és vidéki Amerikája, és a szokványos műfaji panelekkel is lépten-nyomon találkozhatunk. Az események helyszínéül szolgáló tájék azonban csak hátország, a nagyvárosi bűnözők ellátóterülete. Öltönyös-kalapos gengsztert itt legfeljebb az újságban látni, leszámítva Floyd Banner röpke látogatását.

Fakított, szürkés-barnás enteriőrök és a vadon kiszáradt gyepfoltokkal tarkított, üde smaragdzöldje felváltva adják a hátteret az amúgy nem különösebben eredeti cselekményhez.  A szemet gyönyörködtető tájban csont reccsen, csigolya roppan, vér bugyborékol, ahogyan azt Hillcoattól megismertük, pár másodperces gyomorforgató erőszak, néhány foghegyről odavetett félmondat után. Közben peregnek a szeszcsempészek dolgos hétköznapjai, kis szerelemmel fűszerezve, és szól a dal, a bluegrass, a country...  A kivitelezés profi, az illúzió hamisítatlan.  Színészi teljesítmények terén úgyszintén csak jó vagy még jobb alakításokról beszéhetünk. Tom Hardy különösen hiteles a jámbor Forrest szerepében, de Guy Pearce is képes életet lehelni Rakes képregénybe illő figurájába. Gary Oldman csak epizódszereplőként bukkan fel, azt viszont megemlegetjük, neki ennyi is elég, hogy maradandót alkosson.

Külön-külön vizslatva az összetevőket nem találunk semmi kivetnivalót, a sok kitűnő részlet mégsem áll össze egységes képpé. Cave-ék a meglévő műfaji kereteket és az elbeszélés egységét egyformán rombolják azzal, hogy szabad burjánzást engednek az olyan mellékszálaknak, mint a Forrest - Maggie epizód vagy Jack és a lelkészlány mind nagyobb teret foglaló románca. Egy bosszú új irányt, új lendületet ad a történetnek, majd az is elhal. Lépten-nyomon felhangzó dalbetétek aprítják az ingadozó építményt, tökéletes atmoszférát teremtenek, ha megfelelő helyen kerülnek bevetésre, ám a dal mindenhová odatolakszik.  Klipszerűen túlbeszél még olyankor is, amikor legjobb volna hallgatni, hiteltelenné tesz saját lábukon is megálló jeleneteket. Ha pedig a végére még maradt volna elég töltés a filmben egy gengsztersztorihoz illő, autentikus lezáráshoz, a befejezés végleg padlóra küldi. Persze, a tényeket tisztelni kell, de az ötperces epilógusra így, ebben a formában nehéz mentséget találni.

Gyanítható a háttérben bujkáló irónia, végül is Jack, a narrátor eleve egyfajta kedélyes-ironikus hangot üt meg.  Egyik-másik zenei betét ugyancsak játékossá színezi a felettük futó képsorok hangulatát, az üzlet beindulását személtető zenés szekvencia például még Rakes gaztetteit is sikerrel bagatellizálja. Kiérezhető belőle, hogy a mesélő, a legfiatalabb fivér mennyire nem fogja fel a körülötte zajló események súlyát – a nagyobbik baj, hogy a néző sem tudja átérezni.  Még a fő karakterek sem vehetők igazán komolyan; habár elképesztően ütésállóak, nem érezni az aurájukat, a film mintha inkább nevetségessé akarná tenni a köréjük szőtt legendát.  A legsúlyozottabb szereplő, a hallgatag Forrest együgyű és nőies, mellette Howard csak egy veszélyes redneck, a bosszantóan ügyetlen Jackről nem is beszélve.  Charlie Rakes túlrajzolt alakja már egyértelműen karikatúra, de az elbeszélés több más pontján is tetten érhető a pajkos szemhunyorítás az alkotók részéről. Csakhogy közben újra meg újra felzendül Az ajánlatéhoz hasonló balladisztikus hang, ami kissé zavaros összképet eredményez. Balladában sántít az irónia, a kétféle hangnem kölcsönösen kioltja egymást. A forgatókönyvíró nem tudja eldönteni, mit akar, így végül régimódi, véres komolyság és posztmodern kacsintgatás között bezuhan a pad alá. Ezért marad a Fékezhetetlen széteső, közepes alkotás, Az ajánlat hangnemi következetessége, lényegre törő, feszes szerkesztése nélkül.  Egy halom szebbnél szebb, izgalmas ábrákkal borított mozaikdarab, melyek nem illeszthetők egybe. 

Csak úgy mellékesen próbáltam kitalálni, ki vagy mi lehet itt „fékezhetetlen”. A három testvér egyike – esetleg mindhárman? Charlie Rakes arroganciája? Jack ostobasága?  Nem jöttem rá. (6/10)